Vagyunk mi és vannak ők
Új elmélet született az emberiség származásáról. Mostanában
több helyen is megjelent, hogy ellentétben a régi elképzeléssel, mi szerint az
egész emberiség Dél-Afrikából a homo sapiens faj elterjedése nyomán szaporodott
el, több helyi fajjal való keresztezés útján jött létre. Két filmet is láttam
mostanában ami erről a témáról szólt. Az elsőt a serpák származásáról, amit úgy
magyaráztak, hogy egy helyben kialakult emberfaj és az oda vándorolt afrikai
eredetű gondolkodó ember keresztezéséből kialakult hibrid alkotja a serpa nemzetséget.
Úgy gondolják, hogy ez a népesség azért képes alacsony légnyomáson is nagy
teljesítményre, mert a génjei tartalmazzák a Himalájában való élethez szükséges
tulajdonságokat. Közismert, hogy a magas hegycsúcsok megmászására odaérkező
emberek segítésére serpákat fogadnak fel, akik oxigénpalack nélkül, a
felszerelés cipelése mellett még a hegymászók biztonságara is ügyelnek. Amikor
nincsenek ott turisták, azzal múlatják az időt, hogy ki tudja legrövidebb idő
alatt megmászni a Csoma Lungmát. (Ez az a csúcs amit Mount Everest néven
ismerünk, mert mi olyan önteltek vagyunk, hogy nem a helyi elnevezés szerint
ismerjük a hegyeket vagy a szigeteket, hanem az azt meghódító első fehér
európai nevéről.) Úgy tudom, hogy a legjobb idő kb. 8 óra. Ez egy európainak kb.
1 hét az aklimatizációval együtt.
A másik hasonló történet a Neander völgyi emberek kihalásáról
szól. Ez az ember faj a mai ember jelenléténél kb. 100 ezer évvel hosszabb
ideig élt európában, részben a mai ember ill. az azt részben alkotó afrikai
bevándorló faj társaságában. Ebből is látszik, hogy erős, a helyi
körülményekhez jól alkalmazkodó emberekről van szó. Ők is egy hibridet alkottak
az ide érkező Homo Sapiensekkel, és testünk jelenleg is tartalmazza az ő
génjeik 1,5 %-át.
Bár ez kevésnek látszik, de gondoljuk rá úgy, hogy a
csimpánzok genomja mindössze kb. 5 %-ban tér el a mienktől. Tehát a tudomány
jelenlegi állása szerint sok féle emberfaj alakult ki az ősidőkben, akik más
fajokkal találkozva hibrideket alkottak, majd az eredeti fajok néhány nemzedék
után eltűntek. Mi a Neander völgyi emberektől örököltük az egyenes hajat és a
fehér bőrt, hogy csak a szemmel is jól látható tulajdonságainkat említsem.
Ez az elmélet nagyon érdekes és a tudomány által igazoltnak
látszik. Engem mégis zavar, mert az emberiséget több fajra bontja és mint
tudjuk , ha bármi módon megkülönböztetjük egymást, azonnal ellenséget látunk a
másik társaságban. Ezt nem az egyén
gondolja így, hanem valamilyen gátlástalan vezető aki kihasználja ősi
ösztöneinket. Nem tudok szabadulnia gondolattól, hogy ez az elmélet más fajok
távoltartására, majd megsemmisítésére ösztönöz néhány elmeháborodottat. Azt mondják
a történelem nem ismétli önmagát csak időről - időre mindig ugyan azzal a
problémával találja szembe magát. Utoljára Hitler idejében került ez a probléma
napi rendre és akkor a megoldást a háború és a népirtás jelentette. Remélem,
hogy most jobb ötletek közül válogathatunk.
Az én világlátásom szerint minden élő szervezet fraktálként
működik, így matematikai eszközökkel leírható. Így benne van az is, hogy a
legkisebb ellenállás irányába mozdul el. Ezért azonnal a listázás jut a vezetők
eszébe. A listákat néha hosszabb idő után veszik elő és azok alapján választják
ki, hogy kiket kell megölni így volt ez akkor is amikor Horthy megalkotta a
számba vételi törvényt, amivel a hozzánk menekült lengyel, ukrán és osztrák
zsidókat írták össze. Ennek a listának alapján elszállították őket egy idegen
rendészei eljárás során Kam Yanets Podils Kiyba, Ukrajnába, ahol bestiális
módon meggyilkolták őket. Ez jutott eszembe akkor amikor kiderült, hogy
egy sokadik „nemzeti konzultáció” alkalmával a visszaküldött levelek adatait
elküldték Oroszországba egy olyan szerverre ami már máskor is kiadott adatokat
politikai megrendelésre.
Halkan megjegyezném, hogy amikor Horthy megalkotta a „Numerus
clausust” Hitler még Ausztriában festegetett...
Utolsó
menet
Polczer
Miklós
Bénye2019.október
Segítségemre
voltak
Polczerné
Barna Éva
Fehérváry
Csenge
1.
Hirtelen ébredt álmából, több
másodperc telt el mire el tudta magát helyezni térben és időben. Tudatosult
benne, hogy a mai feladata egy tehergépet másodpilótaként elvezetni a
Németországi Hamburgba. Felült az ágy szélére és unottan méregette a szokásos,
kincstári módon berendezett kis szobát, amit az argentin kormány biztosít a
szolgálatban lévő pilótáknak.
Lezuhanyozott, tiszta inget vett,
majd bekészítette táskájába a szokásos felszerelését. Elindult, hogy
bejelentkezzen, majd a raktérbe ment, hogy ellenőrizze a rakodók munkáját.
-
Minden rendben? Kérdezte a
súlyelosztásért felelős embert.
-
Minden a helyén van és rögzítettük. -
Felelte, itt van a rakodási táblázat és átadott néhány lapot.
-
Köszönöm, mondta, majd végig sétált a
rakomány mellett és ellenőrizte a rögzítéseket.
A belső lépcsőn felment a
pilótafülkébe és átadta a papírokat a kapitánynak.
Hamarosan megkapták az engedélyt a
kigurulásra, majd a felszállásra. Kirepültek az óceán fölé és északra
fordultak.
-
Mit gondolsz erről a dél-atlanti
anomáliáról? – kérdezte a kapitányt.
-
Itt még nem erős a hatása, később, ha
átjutunk fölötte, majd korrigálunk. – válaszolta.
-
Nem azért kérdeztem, mert tartok tőle,
hanem kíváncsi vagyok a véleményedre, hogy mi okozza.
-
Nem tudom, de a geológusok találtak
bizonyítékokat arra, hogy néhány százezer évenként megfordult a Föld mágneses
mezője. Lehet, hogy most is elindult valami folyamat, mert az északi sark is
vándorol és már Kanadában van nem a Jeges-tengeren.
-
Talán Einstein gondolkodás módjával kéne
megközelíteni a kérdést. Ő azt mondta, hogy nem azt kell kitalálni, miért van
így, hanem azt, hogy mi módon működhet valami, hogy úgy lehessen ahogyan van.
-
Te tudsz valamilyen elvet, ami szerint
úgy lehet, ahogyan van?
-
Talán, ha a galaxisnak van mágneses
mezője és a karjai forognak a tengelyvonaluk körül, akkor azok a
csillagrendszerek, amiknek a forgás síkja merőleges a kar tengelyvonalára,
minden félkör megtétele után megfordul a mágneses orientációjuk.
-
Ezt azért vegyük át még egyszer!
-
Lerajzolom.
-
Hát…üzemképesnek látszik.
Mindketten gondolataikba merültek,
váltották egymást, pihentek, majd újra dolgoztak.
Már Európa fölött repültek, amikor
a kapitány a fejét vakarva azt mondta:
-
Ha igazad van ebben a mágneses dologban,
akkor a földi életnek vége.
-
A kozmikus sugárzásra gondolsz?
-
Igen.
-
A távoli sugárzásokat a galaxis mágneses
mezői kivédik. Inkább a Nap kitörései és nukleáris szele lehet ránk veszélyes.
-
Az is bőven elég, mert mi hiába húzódunk
védelembe, a többi élet nélkül nem élhetünk. A növények nélkül se oxigén, se
élelem.
-
De most még van. Itt Hamburgban lakik
egy régi barátnőm, megpróbálok nála megszállni és vacsorázni.
Így is tett. Amikor leszálltak és
átadták a gépet, felhívta ismerősét és kicsit szemtelenül megkérdezte:
-
Nálad alhatok?
-
Ha megelégszel egy vacsorával és egy
nyugodt alvással, szívesen látlak. Ne számíts nagy bulira, sok munkám van,
holnap után kell leadnom és még nem vagyok készen vele.
Még a reptéren betért egy
szupermarketbe, szendvicseket, süteményeket és virágot vásárolt, majd taxiba
ült és a lány lakásához ment.
-
Szervusz Ági – köszöntötte és átadta a
virágot. Hoztam italt is és valami kaját.
-
Szervusz Gábor, hogy vagy? Rég láttalak.
Magyarul beszélgettek, mindketten
magyar területről származtak, a férfi Budapestről, a lány Marosvásárhelyről. Az
utolsó találkozásuk óta eltelt időről beszélgettek, majd Gábor megkérdezte:
-
Min dolgozol?
-
Egy prezentációt készítek arról, hogy
miként alakulhat az emberiség egyedszáma, ha a természetes születés számot
hagyjuk érvényesülni és hogyan ha, a politika beavatkozik és csak egy gyereket
engedélyeznek családonként.
-
Régen volt ilyen Kínában és nem vált be.
-
Igen, és úgy látom, hogy most sem lenne
eredményes. Valamilyen korlátozást muszáj bevezetni, mert a szaporodás
felülmúlja a jövőbeni élelmiszertermelés lehetőségeit. Egészen vad ötletek is
vannak, a legsúlyosabb talán a fajelmélet szerinti szelekció.
A
természetben mindenre, a növényekre, állatokra, emberekre egyaránt vonatkozik,
hogy az egyedek 20%-a teljesíti az eredmények 80%-át, és a 80% csak 20%-os
teljesítményt ad. Adódik a gondolat, hogy csak az eredményes 20%-ot hagyjuk
szaporodni. Durva, de jó lehetőségnek tűnik. A kutatásaink szerint, ha anyai és
apai ágon is a 20%-os elitből származó utódokat vizsgáljuk, az utódok 80%-a nem
lesz képes nagy teljesítményre. Ez azt jelenti, hogy nem tudjuk átlépni a saját
árnyékunkat.
Gábor szótlanul nézte a lányt,
ahogy heves tűzzel a szemében magyaráz és látszik rajta, hogy mennyire kétségbe
ejti a tehetetlenség, és arra gondolt, milyen sok dolgot nem látott meg benne,
ami lényeges része egyéniségének. Szörnyű milyen felületes vagyok, gondolta.
Mindig csak a szépségét, szexuális vonzerejét láttam és észre sem vettem milyen
okos.
Elbúcsúztak és visszatért a
reptérre. Délután kezdődött a munkájuk. Amerikába mentek, Indianapolisba vittek
jármű elektronikai alkatrészeket. Útvonaluk az északi sark fölött vezetett,
mert ez volt a legrövidebb. Mindkettőjüknek meg volt a sarkvidéki repülési
vizsgájuk. Ugyanis a sarkok fölött nincsenek mágneses irányok, csak három
rádióadó sugárzása alapján tudják kiszámítani a helyzetüket. Nem bonyolult, de
érteni kell hozzá.
Leszállásuk után közölték vele,
leváltották a szolgálat alól, már ott volt a váltótársa, a gépnek vissza
kellett mennie Európába, neki pedig egy menetrendszerinti járattal La-Plata-ba.
2.
Utazás közben azon gondolkodott, mi
történhetett vele kapcsolatban a cégnél, mert személyes ügye nem volt. Nem
aggódott, mert biztosra vette, hogy valami szervezeti átalakítás lehet a
visszarendelése mögött.
Érkezése után bejelentkezett, a
szolgálatvezető tudott az érkezéséről, és tájékoztatta, hogy a holnapi napon 10
órakor kell jelentkeznie a személyzeti vezetőnél.
Ezt az utasítást be is tartotta, és
pontosan 10-kor belépett a titkárnő ajtaján.
A személyzeti vezető két idegen
társaságában fogadta és azzal kezdte a mondandóját, hogy aláíratott vele egy
titoktartási nyilatkozatot. Ezek után ő kiment a szobából és a két idegennel
magára hagyta. Az egyik egy alacsony, rozoga ember volt, olyan szemüvegben,
mint a szódásüveg feneke. Ő kezdett el beszélni:
-
az Európai Űrügynökségtől jöttünk és az
a feladatunk, hogy a fiatal, nőtlen pilótákat beszervezzük űrhajós kiképzésre.
Átnéztük a képzettségét igazoló és a pályaalkalmassági egészségügyi iratait,
valamint jellemzést kértünk a munkaadótól és ön minden szempontból alkalmasnak
látszik a feladatra.
-
Kérem, hogy nyilatkozzon arról,
érdekli-e a dolog és mikorra tudja átgondolni a helyzetét.
Az
agyában cikáztak a gondolatok és arra jutott, hogy ez egy átverés show vagy
valami ilyesmi. Gondolta, hogy belemegy a játékba.
-
Igen, érdekel, három napot kérek az
ügyeim lezárására.
-
Jól döntött, mondta az ügynök. Már csak
azért is, mert az itteni munkája egyébként is véget ér.
-
Miért?
-
Mert a légi teherszállítás megszűnik a
széndioxid kibocsátás csökkentése miatt. Köszönöm, hogy ilyen határozottan és
gyorsan döntött. Viszontlátásra három nap múlva.
Mintha kirántották volna a lába
alól a szőnyeget. Ez lehetetlen. Ennyire komolyra fordult volna a felmelegedés
ügye, hogy leállítják a légi fuvarozást? És minek nekik sok űrhajós, az ember
azt hinné, hogy dúskálnak a legjobb emberek között, nemhogy toborozniuk kéne!
Egész éjjel nem aludt, nem értette,
hogy mi történt. Nem vett észre semmit, ami előre jelezte volna, hogy
drasztikus változtatásra szánta el magát a politika. És különben is ő nem
készült űrhajósnak. Tökéletesen elégedett volt az életével. Szabadon, jómódban
élt, megbecsült tagja volt a társaságnak, amihez tartozott, a nők is szerették
és nem voltak tisztázatlan ügyei.
Tudta, hogy még kiszállhatna a
dologból, de az eddigi élete akkor is romba dőlne, mert pilótából sok lesz a
piacon, máshoz meg igazából nem ért. Művelt, okos ember volt, de semmilyen más
szakmája nem volt. Kénytelen lenne valami adminisztratív állásba elhelyezkedni
bagóért. Soha többé nem lenne iránta kitűntetett figyelem, egy lenne a szürke,
hétköznapi emberek között. Ő pedig nem erre vágyott.
Reggel felhívta ügyvéd ismerősét és
még arra a napra kért időpontot. Estére el is ment hozzá és megkérte, hogy a
lakását barátnőjének adná, és ennek az ügyeit intézze el. A szükséges papírokat
aláírta, majd elment a lányhoz.
Elmondta neki az egész történetet.
Nem kertelt, megmondta neki, hogy többé nem találkoznak. Ott aludt nála,
keserédes éjszaka után érzelmes búcsút vettek, majd elment, hogy barátaitól és
munkatársaitól is elbúcsúzzon. Telefonált az ügynöknek és megbeszélték a
találkozót.
Elment a megbeszélt helyre. Kicsit
zavartan beszélgetett a helyzetről, az ügynök hitelesítette a kártyáját, amit
már készen a táskájából vett elő. Nem sokat téblábolt, eltökélten indult a
reptérre és egyszerű utasként felszállt egy gépre. Érkezés után egy rövid
vasúti utazás következett, megérkezett új élete helyszínére, ami
Franciaországban szép természeti környezetben, újonnan épült, barátságos hely
volt.
Látszott, hogy az építkezés során
minden fára és a tájhoz tartozó sziklára vigyáztak, semmit nem pusztítottak el,
inkább kikerülték.
Az épület tulajdonképpen egy
bentlakásos iskola volt, a kiszolgáló épületekkel körülvéve. Volt sportcsarnok,
futópálya, étkező és pihenő körlet.
Az ő számára ismerős, megszokott,
bejáratott életmód várt rá. Sok időt töltött már hasonló helyeken.
Bejelentkezett az adminisztráción,
egy középkorú nő elkísérte és megmutatta a szobáját. Adott neki egy füzetet,
ami a napirendet és a helyszín térképét is tartalmazta. A szobája kicsi és
barátságos volt.
Vacsora után a közösségi terembe
ment, néhány mondatos bemutatkozás után felmérte a társaság összetételét és
színvonalát. Körülbelül százan voltak, nők és férfiak vegyesen. Úgy látta, hogy
csupa képzett, lelkileg és testileg érett, kiegyensúlyozott ember volt jelen.
Meglepte, hogy a tanáraik is velük laktak, csupa elméleti ember volt,
gyakorlati képzés itt nem volt.
Az asztalához odalépett egy idősebb
férfi és bemutatkozott. Elmondta, hogy ő a társaság pszichológusa, egyébként
filozófus képzettségű.
Gábor örült a lehetőségnek, hogy
beszélgethet vele, mert összegyűlt néhány megválaszolatlan kérdés benne. Rögtön
az első, hogy mit keres ő itt? A válasz az volt, hogy egy kísérlet részese,
nagy mennyiségű anyagot kell földkörüli pályára kiszállítani és ott
összeszerelik egy nagy űrállomássá. Az űrállomáson „néhány ezer” embernek lesz
lakóhely önfenntartó életformához.
A gyakorlati képzés később, az
itteni elméleti után lesz azoknak, akik sikeres vizsgát tesznek. A gyakorlati
képzés Francia Guayanán Rémire város közelében a tengerparton lesz. Azért ott,
mert a rakéták indítása is ott lesz az Egyenlítő közelsége miatt. A tenger
közelségére pedig azért lesz szükség, mert a rakétákat pontonokról indítják és
az elemei visszatérnek. Többször felhasználható elemeket fognak használni.
Gábor fejében persze azonnal
összeállt az itt hallott információ és a magyarázat, amit az őt beszervező
ügynök mondott a széndioxid csökkentéséről és a teherszállítás leállításáról.
Úgy gondolta, hogy kísérletnek ez túl drága, és nem szolgálja a
környezetvédelmet. Azonnal rá is kérdezett a dologra. A doki azt válaszolta,
hogy több kísérlet is lesz azért, hogy kiválaszthassák a legjobb módszert a
túlélésre, ha esetleg az éghajlatváltozás úgy megszaladna, hogy mesterséges
élőhelyeket kéne kiépíteni. Lesz kolónia a tenger alatt, a föld alatt, talán
később még a Marson is.
Azt kérte, egyenlőre elégedjen meg
ennyivel, többet majd akkor, ha az elméleti képzése befejeződik.
-
Ez az ember engem hülyének néz! –
gondolta. Most 2025-öt írunk és a Föld népessége 8 milliárd, mire ez a program
elkészül, lefut és kiértékelhető lesz, már 9 milliárd lesz. Mire kiépíthetnénk
bármilyen kolóniákat, már 10 milliárd. Ennyi embernek elképesztő mennyiségű
élelmiszerre lesz szüksége, ezt már a Föld egészén is nehéz lesz megtermelni,
nemhogy űrbéli kolóniákon. Csak azt tudom elképzelni, hogy néhány kiválasztott
túlélését szolgálja a projekt.
Az interneten kezdett kutatni, hogy
hány egyed szükséges egy faj túléléséhez úgy, hogy genetikailag egészségesek
maradjanak. Sok utalást talált a kérdésre, végül is arra jutott, hogy főemlősök
esetében nagyjából tízezer egyed szükséges a puszta túléléshez.
Ez egy kisváros lakossága. Ennyi
ember űrbe telepítése és ellátása jelenlegi tudásunk mellett, lehetetlen.
3.
Megkezdődött a kiképzésük elméleti
része. Már a pilótaképzés során tanultak csillagászati tájékozódást arra az
esetre, ha a műszerek meghibásodnának, semmi új csak a már ismert dolgok
felfrissítése.
Technikai szempontból a rakétahajtással
történő repülés és annak irányítása volt a téma.
Biológia, a súlytalanság hatása a
szervezetre. Hosszú távú tartózkodás az űrben és annak hatásai az érzékelésre
és a szaporodási képességre.
Semmi komoly tudás, csupa olyan
téma, amit robot-technológiával sokkal egyszerűbben meg lehet oldani. Beleértve
a repülés irányítását is. Nincs szükség emberi jelenlétre.
Este nagyobb társaság gyűlt össze a
társalgóban. Lányok, fiúk vegyesen, ahogy az lenni szokott ilyenkor. Sok volt
az évődés, nevetés. Zenét hallgattak, sört ittak, volt aki süteményt evett.
Gábor egy lánnyal beszélgetett, akivel gyakran összefutott. Azt tartják, hogy
ez olyankor fordul elő, ha mindketten keresik az alkalmat a találkozásra.
Nem voltak már gyerekek, értették,
hogy mi történik közöttük és örültek neki. Mindketten magányosak voltak és
szükségük volt egy társra, akivel megoszthatták gondolataikat.
A lány osztrák volt, de
Lengyelországban élt és az ottani LOT légitársaságnál dolgozott mielőtt
beválogatták az itteni csapatba, Rozelnak hívták. Magas, erős testalkatú,
hangsúlyosan nőies viselkedésű, szép, lány volt. Elmondta, hogy középiskolás
korában a nagyszüleinél élt, mert anyjának a második házasságában neki nem
jutott elég figyelem. Mint serdülő, lázongó fiatal ott találta meg a nyugalmat.
Szerette a természetet és a sportot, szabadidejében gyakran járt a hegyekben,
otthon és Lengyelországban is. Az egyetemet Németországban végezte, különösen a
navigáció tetszett neki, ebből emeltszintű kurzust is végzett.
Gábor beszélt neki aggodalmáról,
hogy nem érti, miért kell legénység egy olyan űrhajóra, ami egyszerű
automatával is működtethető.
Rozel úgy gondolta, hogy a
nagyközönségnek szól a projekt, lássák hogy a politika foglalkozik az üggyel.
Az egyszerű emberek jobban szeretik az ember által vezetett eszközöket, mint az
automatákat.
Érzelmi kötődés volt köztük, sok
időt töltöttek együtt, a vizsgáikra is közösen készültek, segítették egymást
azokban a kérdésekben, amiben a másik jobb volt.
Közeledett a vizsgák ideje, kicsit
feszültebbé váltak, mert mindketten olyanok voltak, akiknek csak a legjobb volt
elég jó. Az utolsó napot pihenéssel töltötték, szabad tűzön húst sütöttek, sört
ittak rá, együtt töltötték az éjszakát. Reggel boldogsággal a szívükben
ébredtek, elmentek a vizsgákra és délután már túl is voltak mindegyiken.
Reggelre egy tájékoztatóra voltak berendelve a közösségi terembe.
A tájékoztatót a csapat
pszichológusa tartotta. Elmondta, hogy a projekt célja olyan életterek
kísérleti kialakítása, amelyek alkalmasak az értelmes élet tovább vitelére, egy
esetleges természeti katasztrófa után.
Ezt az teszi szükségessé, hogy a
vártnál nagyobb a felmelegedés, és a sarkkörön túl az örökké fagyott,
úgynevezett permafrost területeken, valamint a viszonylag sekély tengerekben
felhalmozódott metán-hidrát olvadásnak indult. Ez a klarát szerkezetű anyag sok
metánt bocsát a légtérbe, ami a széndioxidnál 23-szor erősebb üvegház gáz.
Ráadásul a repülés visszafogása
miatt az eddig alkalmazott kéntartalmú üzemanyag okozta magas légköri
tükröződés megszűnik, vagy jelentősen csökken. Így a Nap sugárzása
akadálytalanul ér a Földre. Ezt a jelenséget a 2001-es New York elleni
terrortámadásnál véletlenül fedezték fel, mivel egy hétig szünetelt a
légiközlekedés a terület fölött. Az időjárás változatlan volt, még is
emelkedett a hőmérséklet. Semmi más nem okozhatta, csak a repülőgépek
kondenzcsíkjainak eltűnése.
Természetesen nincs mód az egész
emberiség átmentésére, csak az ismert 20-80%-os megoszlás 20%-ának egy részére.
-
Tudomásom szerint az emberiség megoszlása
eredményességük szerint mérendő, amit pénzben fejeznek ki. Tehát egy
pénzhajhász szélhámos eredményesebb lehet egy festőművésznél, vagy egy egyetemi
tanárnál. – szólt Gábor.
-
Ki dönti el, hogy ki tartozik a
megmentendők közé? – kérdezte.
-
És egyáltalán mit tartunk értelmes
életnek? Mit viszünk tovább és mit nem?
-
Értelmes életnek azokat a
tevékenységeket tartjuk, amik a közösség számára hasznosak. – felelte a
pszichológus.
-
Tehát a zongoraművész nem, de a
plasztikai sebész igen? Az ön definíciója ellentmondásos abban az értelemben
is, hogy társadalmi eredményességről beszél, miközben a társadalom elpusztult.
Talán jobb lenne, ha minden szakmának a legjobbjait mentenék! Így a társadalom
szerkezete fennmaradna.
Végső
soron úgy is feltehetjük a kérdést, hogy mi az emberi élet értelme? Ha
leegyszerűsítjük a biológiai létezésre, amikor néhány egyed gubbaszt egy
űrhajóban, az biztosan nem az emberi faj létezésének célja!
Az
ember biológiai felsőbbrendűsége nem a kiváltságosok túlélésének jogát jelenti,
hanem a felelősségét.
-
Elismerem a gondolatai jogosságát és
igazságát. Kérem, hogy írja össze egy rövid dolgozatban és én közvetíteni fogom
feletteseinknek – mondta a pszichológus.
Ezzel
a megbeszélés véget ért.
-
Jól kiálltál a nézeteidért – mondta
Rozel.
-
Hiszek Istenben és ez ad erőt. –
válaszolta Gábor.
4.
Összehívták
a barátaikat, hogy segítsenek álláspontjuk kialakításában.
Nyolcan
ültek az asztal körül és minden szempár Gáborra szegeződött.
-
Mi legyen a gondolatok szerkezeti
alapja? – kérdezte valaki.
-
Elmondom nektek az Isteni létezésről
kialakult gondolataimat. – mondta Gábor.
Valamennyien
tudjuk, hogy van felettünk egy megfoghatatlan, még is valóságos hatalom, ami
irányítja a cselekedeteinket.
Ha
megnézzük a mindenség szerkezetét láthatjuk, hogy pontosan olyan mintha
mikroszkóp alatt idegsejtek hálózatát szemlélnénk.
Ha
elfogadjuk, hogy az ember gondolatainak hatalma van, azt is el kell fogadnunk,
hogy a Föld, mint élőlény működik. A légkör és az óceánok együttműködnek és
visszacsatolásokkal szabályozzák magukat. Ehhez csatlakozik a szárazföldek
felső rétege és a vulkánok működése. Ebbe beleértem a kontinensek vándorlását
is. Ennek a hatalmas szervezetnek vannak gondolatai és azoknak van hatalmuk. E
Föld egy értelmes nagy hatalommal rendelkező élőlény, de csak része a
mindenségnek, amely tartalmazza az összes anyagot, energiát, teret és időt.
Ahogy az agyunkban lévő egy idegsejtnek az a kötelessége és létezésének célja,
hogy minden erejével és tudásával a mi létünket szolgálja, nekünk, mint emberiségnek
az a célunk és kötelességünk, hogy ennek a végtelen és örök szervezetnek a
szolgálatában éljünk. Ő ezért megjutalmaz minket a szerelem gyönyörével, az
étel és ital élvezetével, az önkifejezés művészi örömével és a gondolataink
szabadságával.
Ezen
az úton mi eltévedtünk. Az ember tele szemetelte a földet, az óceánokat és most
már a környezetében lévő világűrt is. Létezésünk káros és veszélyes az
egyetemes életre, ezen keresztül Isten akaratára.
Fajok
sokaságának kipusztulását okoztuk, méltatlanok vagyunk a földi élet
irányítására.
Kérlek
titeket, segítsetek kitalálni egy olyan cselekvési tervet, ami visszafordíthat
minket a helyes útra.
Először
is határozzuk meg, hogy mi az, ami idejuttatott minket. Szerintem az a fő
probléma, hogy a politika irányítja a világot.
-
Olyan dolgokról kell véleményt
alkotnunk, amihez nem értünk. Kapcsolatokat kéne keresnünk gazdasági, ipari,
építési, szállítási, oktatási szakemberekhez. Ezt a szakmai kamarákon keresztül
érhetnénk el. Jelöljünk ki magunk közül minden szakmához egy kapcsolattartót és
kezdjünk munkához.
Rövid
vita után felosztották a feladatokat és megbeszélték a határidőket is. Ezzel
megkezdődött egy új irányítási elv kialakításának folyamata.
Gábor
nem akart élére állni semmilyen politikai mozgalomnak, éppen hogy a politikát
akarta eltávolítani az irányításból. Tisztában volt vele, hogy a politikára
szükség van, mert az embereket meg kell győzni, hogy egy irányba húzzanak,
függetlenül attól, hogy milyen munkát végeznek. Azt tartotta jónak, hogy a
politika csak egy legyen a sok szakma közül.
Minden
szakmai kamara jelöljön egy kormány tagot, akik betöltenék a miniszteri
posztot. Ezek az emberek bármikor visszahívhatók lennének, nem a polgárság,
hanem a szakma hozzáértő emberei választanák maguk közül. A miniszterek pedig választanának
maguk közül egy elnököt, aki valójában csak egy „első miniszter” lenne, hatalom
nélkül. Minden törvényalkotás valamennyi miniszter közös munkája és felelőssége
lenne.
A
következő összejövetelükön ezt az elvet összefésülték a különböző
minisztériumoknak megfelelő formában és elküldték a kamaráknak kérve, hogy
véleményezzék.
A
kamarák megküldték a véleményüket, ami természetesen pozitív volt, hiszen az ő
lehetőségeiket növelte volna az új irányítási elv.
Gábor
csak ezek után küldte meg munkájuk leírását az űrállomás építéséért felelős
társaság vezetőinek. Így már volt egy konkrét elképzelés az irányítás
átalakításár és össze lehetett hangolni a tengeri és földalatti kísérleti
várások építésével.
Mivel
szorított az idő és a dicsőség egyre kevesebb, a felelősség egyre több volt, a
politikusok sem ragaszkodtak annyira a hatalomhoz. Néhány féleszű még fenn
akarta tartani az értelmetlen gazdagság élvezetét, de mindenki előtt
nyilvánvaló volt, hogy néhány évtized múlva összeomlik a rend és a felelősök
drágán megfizetnek tetteikért.
Megkezdődött
az átalakulás folyamata és a mérnökökre hárult a várakozásból fakadó elvárás
megoldásának nagy része. Végre kellett hajtani a tervezett projekteket és
gondolati úton újabbakat is létre kellett hozni. Legígéretesebbnek a vízre
épített városok víziója volt. Valaki emlékezett rá, hogy egy szegény ember,
akinek nem volt pénze arra, hogy telket vegyen és házat építsen, úgy csinált
magának életteret, hogy a szemétből összeszedett műanyag flakonokat hálóból
készített zsákokba rakta, azokat összekötözte, egy folyami mellékág vízére
tette és harminc centiméter vastag földréteget rakott rá. Erre épített kunyhót
és kertet, ahova veteményest és nyúl- valamint tyúkólakat csinált. Így tudott
életben maradni egy olyan világban, ami nem becsülte alkalmazkodó képességét és
szorgalmát.
5.
A
mérnökök olyan úszó szemétszedőket építettek, amik az óceánok olyan területein
dolgoztak, ahol a víz természetes körforgásban volt. Így csapdába ejtette a
műanyaghulladékot. Legismertebb ezek közül az Indiai óceán közepén lévő
Közép-Európa méretű úszó műanyag sziget. Elsőként idetelepítettek egy kísérleti
ipartelepet, de több hasonló hely is van a világon.
A
vízből kihalászott műanyagot rétegenként úszómedence méretű fedett dobozokká
olvasztották össze. Több méter vastag acélvázas elemeket készítettek, amiknek
gyártásához napenergiát használtak. Az összeolvasztott dobozokat kemény, tömör
műanyagréteggel fedték kívül-belül. Az acélvázak csatlakozó részeit dugattyús
hidraulika elemekkel szerelték fel, így a vízen úszó elemek a hullámzás
hatására nyomást hoztak létre, amivel áramot termeltek. Természetesen a
felületen lévő épületek tetején is kertek vagy napelemek voltak. Egységenként
50 db elemből álló, majd egymás közelében lehorgonyzott lakóegységeket
gyártottak. Ezeket olyan helyen tették vízre, ami védett környezetben part
menti területen volt. Minden ezerfős faluhoz tartozott egy ipari egység is,
ahol egyszerű iparcikkeket gyárthattak maguknak. Napenergiával a tengervíz
sótalanításával ivóvizet is tudtak készíteni és az esővíz begyűjtésével öntözni
is tudták az üvegházakat, amiket behúzható árnyékoló hálóval is elláttak az
erős napsütés elleni védelem érdekében.
Sok
kézi munkával önfenntartó módon működtek és a rendszer igazán ígéretes volt.
Egy-egy egységet elkészülésük után azonnal betelepítettek. Az egyszerű emberek
körében nagyon népszerű volt.
A
másik szintén egy régi módszer alapján készített lakó egység volt, az ötletet a
törökországi Antalián található föld alatti falu adta. Ott egy puha mészkőbe
vájt közlekedő vájatokkal, lakásokkal, tárolókkal és istállókkal rendelkező
falu van. Ezt szintén újra hasznosított műanyagból készült építőkockákból
rakták össze, majd földet terítettek a tetejére, ami szigetelt a napfény ellen.
Itt is, hasonlóan a tengeri falu esetéhez, az esővíz gyűjtéséből és a tengervíz
sótalanításából nyerték a vizet, napenergiából és szélenergiából az áramot.
Mindkét
rendszer nagyon egyszerűen és nagymennyiségben gyártható, olcsó lakótelepeket
biztosított nagyszámú embernek, akik a munkaerőt adták a megélhetéshez.
Mindkettő önfenntartó rendszerekkel működött, így elkerülték a nagy
távolságokból történő szállításokat. Persze így is voltak olyan szükségletek,
amiket gyárakból kellett odaszállítani, de ez nem érintette a tömegtermékeket,
csak a gyógyszereket, az elektronikai eszközöket, stb. Az árúk nagy részét a
lakosság maga állította elő közösségi támogatással.
Ezekkel
a technológiákkal elérték, hogy a szegény kevésbé tehetséges emberek is méltó
módon élhettek, tanulhattak és a soraikból kikerülő tehetségek előbbre
juthattak az érvényesülésben.
Megfelelő
gyógyszerekkel szabályozták a népesség szaporodását és csökkenő pályára
állították.
Ezeken
a megoldásokon kívül közben folyt a csúcstechnika fejlesztése is. Igaz, hogy
egyszerűsített formában és az eredeti elképzelésnél kisebb űrállomást terveztek
és előkészítették az építését is.
Az
oroszok az utóbbi években kikísérleteztek egy nagy hatótávolságú
cirkálórakétát. Ennek az volt a lényege, hogy a felszíni alakzatok fölött és
között nagy sebességgel bármely irányból megközelíthette a célpontot olyan
távolságból, hogy akár a fél világot megkerülhette. Ezt úgy érték el, hogy
nukleáris hajtóművet alkalmaztak, így nem kellett nagymennyiségű üzemanyagot
szállítani. Ez a rakéta jól használhatónak tűnt az űrállomás építéséhez. Az
előnyök miatt az oroszokat bízták meg a szállítórakéták fejlesztésével. A
robotirányítást és a navigációt a japánok és a németek vállalták.
6.
Gábor
és Rozel nem merültek el az irányítás szervezésének folyamatában, azt
meghagyták az erre alkalmas és képzett embereknek, ők folytatták a tanulást a
szakmájukban. Az eltelt évek során kapcsolatuk elmélyült, megszerették egymást
és együtt éltek, de nem házasodtak össze, mert eltökélték, hogy életüket
feladatuknak szentelik és utódokat sem nevelnek, hiszen a világ teljesen
kiszámíthatatlan lett. Az ő személyes jövőjük is bizonytalan volt. Ez
természetesen súlyos lemondást jelentett, különösen Rozel számára, hiszen egy
nő sokkal inkább lelki szinten éli meg az életet, míg a férfi racionálisan.
Elvégezték
az űrhajós kiképzést, beleértve a gyakorlati részét is és már repültek is
földkörüli pályán, igaz nem önállóan.
Megkezdődött
az űrállomás építése, egyelőre csak az építőelemek gyártása és a vázszerkezet
alkatrészeinek pályára állítása. Automata irányítású szállítóeszközök vitték az
alkatrészeket és nem ültek benne pilóták biodíszletként, ahogy azt eredetileg
elképzelték. Felvittek egy lakóegységet is a pályára, ami a majdani
összeszerelők pihenő és ellátó egysége volt.
Mivel
az ivóvizet és a levegőt is fel kellett szállítani, nyilvánvalóvá vált, hogy a
három alternatíva közül ez lesz a legkevésbé alkalmas megoldás. Ennek ellenére
eltökélten csinálták, mert teljesen bizonytalan volt a földi élet jövője.
Már
egy generáció életén belül is érzékelhetően megváltoztak a körülmények. Nem
csak a hőmérséklet emelkedett, hanem az időjárási események is szaporodtak.
Megváltoztak a szelek és a csapadék viszonyok, sok volt az árvíz, felerősödött
a talaj eróziója. Gyakoriak voltak a földcsuszamlások és a hegyekből egyre
kevesebb gleccservíz érkezett. Ezért a folyók egyre kevesebb vizet adtak és már
nem voltak hajózhatók. Komoly feladat volt az embereket helyben tartani, hiszen
a víz alapvető létszükséglet és egyre kevesebb volt belőle. Ezért lett fontos
egy esővíz gyűjtő rendszer kiépítése. Nem csak az ivóvíz, hanem az
élelmiszertermelés számára is tárolni kellett. A vizet használták
energiatárolásra is. Napsütéses időben a napelemek által termelt villamos
energiát a víz felbontására használták. A hidrogént tárolták nagy nyomáson,
amit üzemanyagnak használtak, sőt kisebb mennyiségben fűtésre is. Szén alapú
energiát már nem használtak. A biológiai hulladékot is csak vegyipari
alapanyagként. Ebbe beleértendők az emberi testek is haláluk után. Ez a kérdés
tabuként szerepel az emberek tudatában, de a holttestek energetikai
hasznosítása nem új jelenség.
Már
a II. háború idején Egyiptomban a sivatagi körülmények között mumifikálódott
testeket mozdonyok fűtésére használták. A 2000-es évek elején Bécsben a
hamvasztásból származó hőt átvitték egy fűtéscsövön a városháza fűtésére. A
hamvasztás ugyan is energiát termel, nem pedig fogyaszt. Energia csak annyi
kell, hogy a test meggyulladjon, utána már saját anyagát használja az égés
fenntartására.
Tehát
a természetben nagyon sok energia van, csak fel kell fogni és takarékosan kell
felhasználni. Emlékezzünk csak vissza, amikor a színházak székei alatt
elszívott levegőt használták fűtésre. Hiszen az élet hőt termel.
A
kiképzett űrhajósokat úgy foglalkoztatták, hogy a régebben felbocsátott
eszközöket, amik már nem is működtek, összeszedték és visszahozták a földre. Ez
elég veszélyes munka volt, de nagyon fontos, mert fennállt a lehetősége annak,
hogy egymással ütközve törmelék felhőket alkotnak és ez hosszú távon körbeveszi
a földet. Ha ez a helyzet bekövetkezne, lehetetlenné tenné az űrhajózást. Ezen
kívül a hírközlést, helyzet meghatározást, katonai hírszerzést is teljesen
tönkre tenné.
Néhány
eszköz megsemmisítésének módja az is lehetett, hogy zuhanó pályára állították
olyan helyen, ahol nem volt lakott terület. Azokat, amelyek veszélyt
jelentettek, vagy értékes anyagokat tartalmaztak, inkább befogták és
visszahozták. Sokat szét kellett vágni vagy szerelni.
A
társadalom elfoglalta magát látszat cselekvésekkel. Azt csinálta, amihez
értett, dolgozott Isten akarata és törvényei ellen. Azt hitte, hogy mindig ki
tud találni valami kerülőutat, de lelke mélyén érezte, vesztésre áll. A
születésszabályozás csökkentette az emberek számát, de a lehetőségek is egy
fogytak. Az élelmiszertermelés csökkent, egyre több faj tűnt el és a kártevők
megoldhatatlan problémát jelentettek.
A
földi élet hanyatlásnak indult, hiába vezettek be egyre több önkorlátozó
intézkedést, az emberek igyekeztek azokat kikerülni.
Az
egyik legalapvetőbb természeti törvény hogy minden a legkisebb ellenállás
irányába mozdul el, az ember is. Nem alkalmas arra, hogy tudatosan cselekedjen,
ha az ösztönei mást súgnak. Úgy, ahogyan a víz sem képes rá, hogy felfolyjon a
hegyre. Hiába akar néhány ember tudatosan élni, ha milliárdok állnak ellen az
értelmes cselekvésnek. Úgy van kitalálva és felépítve a világ, hogy mindennek
van eleje, csúcsa és vége. Ha ezt egy grafikonon akarjuk ábrázolni, kirajzolódik
a „harang görbe”. Ez az elkerülhetetlen SORS.
Vége.
Óda
a vashoz
Egy
haldokló csillagban születtél
ami
felrobbant és te porrá lettél.
Egy
bolygóvá álltatok össze
melyben
oxigént termelt az élet,
ami
rozsdává tett téged.
Millió
év múlva jött egy lény,
amely
előcsalt téged egy kohóban
eredeti
valódban és te kard, fegyver lettél,
ezzel
az ember társául szegődtél.
Így
tudta kiélni e lény alkotó kedvét
és
te segítetted, hogy vonatot, gépeket teremtsen.
Ezzel
a felelősség is részben a tiéd,
mert
ebben az őrületben részt vettél.
Majd
ha közösen pusztulunk,
ezer
év alatt újra rozsdává válsz
s
kit hűen szolgáltál, az ember
és
művei, mint por te is elszállsz.
Mert
porból lettünk, porrá leszünk.
Kisasszony
Völgy (mese unokámnak)
Volt
egyszer egy legényke, Pisti. Magyarországon élt a török megszállás idején, egy
kis falu maradványai között a Duna-Tiszaközén, közel a só-úthoz és a
vízválasztó gerinchez, ami a két nagy folyó vízfolyásait elválasztotta. A só-út
közelsége áldás és átok is volt, mert az egyik Magyarország királya behívta a
másik Magyarország királya ellen a délen állomásozó törököket és ők is azt az
utat használták, nemcsak az erdélyi sókereskedők. A törökök pedig amerre csak
jártak fosztogattak, gyilkoltak és a gyerekeket elrabolták. A fiúkból katonákat
neveltek, ők voltak a janicsárok, akik jól beszélték a helyi nyelvet és
rendfenntartó szerepük is volt.
A
falu egy Bény nevű vitézé volt, ajándékba kapta a királytól a szolgálataiért,
ezért lett a neve Bényé, ami mára Bénye lett. Pisti idejében csak a falu
környékén, az erdőkben, nádasokban éltek emberek, mert féltek, ha egy tömegben
vannak, a törökök rajtuk üthetnek. Főleg a mai régi kertek, a Pap-hegy, és a
Fazekas-hegy területén éltek. Pisti édesanyjával egy erdő védelmében a
Fazekas-hegy felső területén élt egy szegényes kunyhóban. Édesapja évekkel
korábban egy baleset áldozatává vált. Tőlük egy kilométer távolságban nyugatra
a Pap-hegyen élt a közösség vezetője, aki valamikor jegyző volt, tudott írni és
számolni, ő tartotta egyben a csoportot, hiszen az egyetlen kapcsolat volt a
külvilággal. Az ő lánya volt Zsuzsi, aki lejárt a nádasban lévő kis tóra
fürödni és ott találkoztak Pistivel, aki rákászott a part mentén. A fiú mezei
virágokból koszorút kötött a lánynak, ő pedig gyümölcsöt szedett az erdő
szélén. Rendszeresen találkoztak, beszélgettek, majd egy év múlva meglátták
egymásban a nőt és a férfit.
Amit
láttak nagyon tetszett nekik és megbeszélték a szüleikkel, hogy együtt akarnak
élni. Mivel a falu templomát lerombolták és felgyújtották, az Isten szabad ege
alatt Zsuzsi apja összeadta őket és egy bizonyítványt állított ki az
eseményről.
Lakni
is kellett valahol, ezért összefogtak, ástak egy nyakig érő téglalap alakú
gödröt, tele hordták fával, majd meggyújtották. A nagy tűz kiégette az agyagos
földet, olyan lett, mint a tégla, nem tudott átfúrni rajta semmi ördög. Favázat
építettek fölé, amit befedtek náddal vastagon és agyagból építettek bele
tűzhelyet.
Néhány
kecskét, malacot tartottak, sok baromfi szaladgált a ház körül. Vadon termő
gyümölcsfákat ültettek, kenderből szőttek ruhákat és télire csizmát készítettek
az elejtett őzek gereznájából.
Az
évek alatt két gyermekük született és ők is a vademberek békés, kényelmes
életét élték. Nem kellett iskolába járni, dolgozni menni, adót fizetni, nem
tolakodott be az életükbe a politika, nem kellett másokat eltartani, nem volt
pénz és kötelezettség. Csak boldogan éltek, míg meg nem haltak.
Emléküket
a hely, ahol találkoztak őrzi a Kisasszony völgy.
Isten
keresése
Minden
ép lelkű ember érzi, hogy van felettünk valamilyen hatalom, ami ránk
kényszeríti akaratát, és ha még is eltérünk attól, váratlan módon megbüntet.
Mivel nem tudunk magyarázatot megfogalmazni, úgy érezzük, hogy nem az anyagi
világban van ez az erő, még is az anyagi világban hat. Félünk hatalmától és
próbáljuk kifürkészni szándékait. A világban minden emberi közösség Istennek
nevezi, vannak, akik mindennek külön Istent gondolnak, de a legtöbb ember az
egy Isten hitű vallások valamelyikéhez tartozik. Ezen kívül vannak a
materialisták, akik azt vallják, hogy nincs Isten, csak az anyagi világ létezik
és annak törvényei szerint működik minden. Ez jól hangzik, de honnan van a
törvény és a működési elv? Ha összehordunk egy tonna vasat, alumíniumot, gumit
és üveget az még nem autó. Megfelelő módon kell összeillesztenünk az anyagokat,
tehát egy elv szerint és akkor működni kezd.
Mindhárom
egy Isten hitű vallás a zsidó hitből származik. A zsidók a templomukat úgy
építették meg, hogy abban van egy teljesen üres szentély, ahová senki sem
léphet be, csak a főpap évente egyszer. „Jon Kippur” napján és akkor kimondja
Isten nevét- „Jehova”. Egyébként úgy tartják, hogy Isten nevét „hiába a szádra
ne vedd!” Ezért a keresztény vallásban is az Úrnak vagy Teremtőnek nevezik.
Legkésőbb az iszlám vallás Mohamed Próféta irányításával csatlakozott a
csoporthoz.
Mindhárom
vallás és azok elágazásai úgy hiszik, hogy a mennyben létezik egy meg nem
személyesíthető mindenható, aki irányítja a világot. Mindenki, aki Istent
keresi, az égre néz. Mi van az égben? A mindenség. Akkor fogadjuk el, hogy a
világmindenség, mint mindenható teremtő, aki nem megszemélyesíthető,
tartalmazza a működési elveket, a törvényt, ami az anyagi világra is
vonatkozik, de létezik egy másik dimenziója is, ami a számunkra nem látható,
nem megfogható.
Bocsánatot
kérek az előző mondatért. Nem ok nélkül fogalmaztam így. Ez az írás ennek a
világképnek a leírása.
Intelligencia
Az
élet lassú fejlődéssel, az evolúció, mint kiválasztódás eszközének
felhasználásával a primitív lényektől a mai szintre emelkedett.
Már
a növényi élet is tartalmazza az intelligencia jegyeit. A levelek
elhelyezkedése olyan, hogy a növény a lehető legnagyobb felületet foglalja el a
napos területből. Ha sűrű a növényzet, vagy völgyszorosban van a fa, arra törekszik,
hogy magasra nőve a lehető leghosszabb ideig, a legnagyobb felületet
elfoglalja. Ha a növényevők rágni kezdik az akáciák leveleit és ágait, a növény
megkeseredik, és olyan illatanyagot termel, ami figyelmezteti a többi növényt a
támadásra. Ennek hatására a többiek is megkeserednek. Ezt kivédendő a legelő
állatok mindig szélirányba haladva legelnek és gyakran nagy területeket
elhagynak, hogy megelőzzék az illatanyagok terjedését. Így jóllaknak, de a
növényzet sem szenved túl nagy sérülést.
Ha
ezt a példát vizsgáljuk, láthatjuk, hogy az élőlények úgy viselkednek, hogy az
ellenük irányuló akcióra számítva, elkerülik a súlyos veszteségeket. Ez a
növényevő és a ragadozó állatok közötti interakciókra is igaz. Ez a
viselkedésforma az emberi csoportok közötti háborúk stratégiai megoldásaiban is
jelen van.
Ha
megnézzük a növény társulások szerveződését, láthatjuk, hogy a rovar populáció
összetétele és mennyisége is része a megfontolásnak. Persze a „megfontolás”
genetikai kódban van rögzítve és úgynevezett ösztönös választás, de
kétségtelenül intelligenciára vall. Lehet, hogy nem a növény, hanem a tervezője
intelligenciájára.
Ahogy
haladunk felfelé a hierarchia lépcsőin, egyre bonyolultabb és ravaszabb
megoldásokat láthatunk. Nyomokban már felfedezhetjük az eszköz készítés és
használat módszereit. Ne gondoljunk rögtön a főemlősök viselkedésére, nézzük
például a varjút. Leveszi a fáról a diót, amikor a jelzőlámpa pirosra vált és
megáll a forgalom, leszáll az útra és leteszi a diót, majd visszamegy a fára.
Amikor a lámpa elengedi az autókat, azok összetörik a diót. Amikor ismét piros
lesz, a varjú leszáll és megeszi a diót. A majmok kőeszközöket és hosszú
tüskéket használnak. Pontosan ismerik azokat a növényeket, amelyek nagyobb
mennyiségű vizet raktároznak és ezeket szárazság idején fel is használják.
Egyszerű
rágcsálók könnyedén kitalálnak labirintusokból és betaníthatók gombok kezelésére,
ha élelmet kapnak jutalmul.
Japánban
lakik egy csimpánz, aki egy érintő képernyőn tíz számot emelkedő sorrendben
azon a helyen megjelöl, ahol az a képernyőn megjelent. Teszi mindezt úgy, hogy
a számok 0,2 másodperc időre jelennek meg. Az emberi pislogás kb. ennyi időre
veszi el az ember látását. Ezért jó esély van arra, hogy mi észre sem vesszük a
számok felvillanását. Arról nem is beszélve, hogy értelmezzük.
Az
emberi intelligencia arra a szintre jutott, ahol az anyagi világ és a szellemi
szféra összeér. Az eszközkészítés és használat ezen a szinten úgy működik, hogy
valaki a szellemi térből kiemel egy elvet, annak felhasználásával tervez egy
gépet, és az anyagi térben megvalósítja. Ez az eszköz óriási mértékben
megnöveli az ember teljesítményét. Gondoljuk meg, hogy egy kézi kasza és egy
kombájn között mekkora a különbség.
Történelmi
léptékben ez rövid idő alatt következett be, mindössze kétszáz év kellett
ahhoz, hogy emberi eszközzel 1,5 óra alatt megkerüljük a Földet. Ez Verne
idejében 80 nap alatt történhetett meg, ez is csak egy könyvben.
Nem
fejeződött be az intelligencia fejlődése, mert látható, hogy akkor teljesedik
ki, amikor felismerjük saját határainkat és nem arra használjuk tudásunkat,
hogy szaporodjunk, hanem hogy minél nagyobb tudást halmozzunk fel. Tehát a két
dimenzió rendszer egyenértékű és Isten tiszteletén alapuló kultúrát kell
kialakítani. Nem biztos, hogy erre az ember alkalmas.
Ha
az ember nem ismeri fel és nem fékezi meg a saját invázióját, valószínűleg
kihal. „Amikor egy bizonyos organizmus működése egyaránt kedvező a rendszer és
az egyén számára is, akkor ennek az egyénnek a szaporodását támogatni fogja a
rendszer. Így az organizmus és a hozzá kapcsolódó változások globálisan
elterjedtté fognak válni. Ennek az ellenkezője is igaz: minden olyan faj
halálra van ítélve, amelynek működése káros a rendszer számára.” James Lovelock
Ő
volt az, aki felismerte, hogy a Föld egy élő szervezet. Azt a feladatot
vállalta el, hogy távérzékeléssel meghatározza, hogy van, vagy lehet-e élet egy
adott égitesten. Mintául a Föld folyamatait vizsgálva arra a gondolatra jutott,
hogy a Föld légköre nincs egyensúlyban, ezért egy folyamatos változás megy
végre benne, amit visszacsatolásos elven meghatározott értéken tart. Ez a
működésmód az élő szervezetekre jellemző. Később munkatársaival kiterjedt
kutatásokat végeztek és mérésekkel bizonyították, hogy az óceánok és a felszíni
talajrétegek is hasonló tulajdonságokkal bírnak. Bebizonyították azt is, hogy a
szárazföldek és a vízfelületek működő összeköttetésben vannak a légkörrel. Így
teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy a Föld-istennő után Gaiának elnevezett
organizmus egy magas intelligenciájú, önálló szabályozásra képes élőlény.
James
Lovelock ma is dolgozó tudós és ma is dolgozik Benoit Mandelbrot. Ő alkotta meg
a fraktálelméletet. A szót is ő rakta össze a fragmentál (töredezett) és a
frakcionál (szabálytalan) fogalmakból.
A
fraktálok lényege, hogy ugyan azt a szabályt alkalmazzuk, egymásután nagyon
sokszor. A kiindulási pontra (n) elvégzett művelet eredményére újra elvégezzük
a műveletet és megnézzük, mi lett az eredmény (n+1). Erre az eredményre ismét
elvégezzük és kapunk egy újabb eredményt (n+2). Ezzel is megtesszük ugyan ezt
(n+3), és így tovább ezzel a szisztémával. Ezt a végtelenségig lehet folytatni,
mert a műveletet bármikor el lehet végezni még egyszer. Így valójában végtelen
sorozatot kapunk. Ha ezeket a sorozatokat grafikailag megjelenítjük, az a
fraktál geometria. Fontos, hogy egy fraktál kép, amit látunk, az soha nem az
egész kép. Soha nem lehet megjeleníteni az egész képet, mert a műveletet mindig
el lehet végezni újra. Ez azt jelenti, hogy valóban végtelen, és a végtelen nem
fér bele az idő és a tér véges korlátai közé. A teljes kép kizárólag a
művelettel írható le. Maga az utasítás sorozat jelenti a teljes képet. Ez a
tulajdonság jellemzi a fraktálokat.
A
kiindulási pontra bármilyen matematikailag leírható utasítást adhatunk. Így
kialakulhatnak egészen egyszerű és egyre bonyolultabb formák. Ezen az úton
könnyen megérthető, hogy mit jelent az, hogy fraktál, és hogy valójában a
természet is ilyen módon épül fel körülöttünk. Ezen a ponton kapcsolódik
egymáshoz Lavelock és Mandelbrot munkája. Ki kell egészítenünk ezt az elvet a
skála-független hálózatok elvével, amit Barabási Albert László erdélyi
matematikus alkotott meg. Ő Bostonban él és dolgozik, tanít. Magyarul is
megjelent két könyve, a „Behálózva” és a „Villanások”.
A
hálózat-elmélet hasonlóan a fraktálokhoz, alakzatokat rajzol meg, csak a
hálózatok nem a dolgok formáját, hanem az irányítási rendszerét ábrázolja.
Ebből kiderül, hogy az idegrendszer neuronjainak elhelyezkedése és
összeköttetései azonosak a légiközlekedés vagy a posta-forgalom hálózataival.
Ennek
az a lényege, hogy vannak kis repülőterek, ahonnan kis gépek mennek a nagy
repterekre, ahonnan nagy gépek mennek sok nagy repülőtérre. Tehát az utas egy
balatoni kis reptérről elrepül például Párizsba, ott átszáll egy nagy gépre és
elmegy New Yorkba. Ez a hálózatok logikája. A világon bármelyik ember hat másik
ember ismeretségén keresztül elérheti a világ bármelyik emberét.
Itt
jutottunk el arra a pontra, hogy a világmindenség ezeken az elveken épül fel.
Tudom, hogy nagy bátorság kijelenteni, hogy a mindenség egy végtelen és örök
élő szervezet, amely tartalmazza az összes anyagot, teret, energiát, időt és
törvényt, de én veszem a bátorságot és kimondom, hogy Ő az a felettünk álló
erő, akit mi Istennek nevezünk, és nem vonhatjuk ki magunkat törvényei és
hatása alól. Már csak azért sem, mert mi is részei vagyunk.
„Az
ember a legőrültebb faj. Imád egy láthatatlan Istent, közben tönkre tesz egy
látható természetet. Nincs tudatában annak, hogy a természet, amelyet tönkre
tesz, az az Isten, akit imád.”
Hubert
Reeves