@Apróságok

                   Vagyunk mi és vannak ők

Új elmélet született az emberiség származásáról. Mostanában több helyen is megjelent, hogy ellentétben a régi elképzeléssel, mi szerint az egész emberiség Dél-Afrikából a homo sapiens faj elterjedése nyomán szaporodott el, több helyi fajjal való keresztezés útján jött létre. Két filmet is láttam mostanában ami erről a témáról szólt. Az elsőt a serpák származásáról, amit úgy magyaráztak, hogy egy helyben kialakult emberfaj és az oda vándorolt afrikai eredetű gondolkodó ember keresztezéséből kialakult hibrid alkotja a serpa nemzetséget. Úgy gondolják, hogy ez a népesség azért képes alacsony légnyomáson is nagy teljesítményre, mert a génjei tartalmazzák a Himalájában való élethez szükséges tulajdonságokat. Közismert, hogy a magas hegycsúcsok megmászására odaérkező emberek segítésére serpákat fogadnak fel, akik oxigénpalack nélkül, a felszerelés cipelése mellett még a hegymászók biztonságara is ügyelnek. Amikor nincsenek ott turisták, azzal múlatják az időt, hogy ki tudja legrövidebb idő alatt megmászni a Csoma Lungmát. (Ez az a csúcs amit Mount Everest néven ismerünk, mert mi olyan önteltek vagyunk, hogy nem a helyi elnevezés szerint ismerjük a hegyeket vagy a szigeteket, hanem az azt meghódító első fehér európai nevéről.) Úgy tudom, hogy a legjobb idő kb. 8 óra. Ez egy európainak kb. 1 hét az aklimatizációval együtt. 

A másik hasonló történet a Neander völgyi emberek kihalásáról szól. Ez az ember faj a mai ember jelenléténél kb. 100 ezer évvel hosszabb ideig élt európában, részben a mai ember ill. az azt részben alkotó afrikai bevándorló faj társaságában. Ebből is látszik, hogy erős, a helyi körülményekhez jól alkalmazkodó emberekről van szó. Ők is egy hibridet alkottak az ide érkező Homo Sapiensekkel, és testünk jelenleg is tartalmazza az ő génjeik 1,5 %-át.

Bár ez kevésnek látszik, de gondoljuk rá úgy, hogy a csimpánzok genomja mindössze kb. 5 %-ban tér el a mienktől. Tehát a tudomány jelenlegi állása szerint sok féle emberfaj alakult ki az ősidőkben, akik más fajokkal találkozva hibrideket alkottak, majd az eredeti fajok néhány nemzedék után eltűntek. Mi a Neander völgyi emberektől örököltük az egyenes hajat és a fehér bőrt, hogy csak a szemmel is jól látható tulajdonságainkat említsem.

Ez az elmélet nagyon érdekes és a tudomány által igazoltnak látszik. Engem mégis zavar, mert az emberiséget több fajra bontja és mint tudjuk , ha bármi módon megkülönböztetjük egymást, azonnal ellenséget látunk a másik társaságban.  Ezt nem az egyén gondolja így, hanem valamilyen gátlástalan vezető aki kihasználja ősi ösztöneinket. Nem tudok szabadulnia gondolattól, hogy ez az elmélet más fajok távoltartására, majd megsemmisítésére ösztönöz néhány elmeháborodottat. Azt mondják a történelem nem ismétli önmagát csak időről - időre mindig ugyan azzal a problémával találja szembe magát. Utoljára Hitler idejében került ez a probléma napi rendre és akkor a megoldást a háború és a népirtás jelentette. Remélem, hogy most jobb ötletek közül válogathatunk.

Az én világlátásom szerint minden élő szervezet fraktálként működik, így matematikai eszközökkel leírható. Így benne van az is, hogy a legkisebb ellenállás irányába mozdul el. Ezért azonnal a listázás jut a vezetők eszébe. A listákat néha hosszabb idő után veszik elő és azok alapján választják ki, hogy kiket kell megölni így volt ez akkor is amikor Horthy megalkotta a számba vételi törvényt, amivel a hozzánk menekült lengyel, ukrán és osztrák zsidókat írták össze. Ennek a listának alapján elszállították őket egy idegen rendészei eljárás során Kam Yanets Podils Kiyba, Ukrajnába, ahol bestiális módon meggyilkolták őket. Ez jutott eszembe akkor amikor kiderült, hogy egy sokadik „nemzeti konzultáció” alkalmával a visszaküldött levelek adatait elküldték Oroszországba egy olyan szerverre ami már máskor is kiadott adatokat politikai megrendelésre.

Halkan megjegyezném, hogy amikor Horthy megalkotta a „Numerus clausust” Hitler még Ausztriában festegetett... 

                 

Utolsó menet

Polczer Miklós

Bénye2019.október

Segítségemre voltak

Polczerné Barna Éva

Fehérváry Csenge

 










 

1.

Hirtelen ébredt álmából, több másodperc telt el mire el tudta magát helyezni térben és időben. Tudatosult benne, hogy a mai feladata egy tehergépet másodpilótaként elvezetni a Németországi Hamburgba. Felült az ágy szélére és unottan méregette a szokásos, kincstári módon berendezett kis szobát, amit az argentin kormány biztosít a szolgálatban lévő pilótáknak.

Lezuhanyozott, tiszta inget vett, majd bekészítette táskájába a szokásos felszerelését. Elindult, hogy bejelentkezzen, majd a raktérbe ment, hogy ellenőrizze a rakodók munkáját.

-         ­Minden rendben? Kérdezte a súlyelosztásért felelős embert.

-         Minden a helyén van és rögzítettük. - Felelte, itt van a rakodási táblázat és átadott néhány lapot.

-         Köszönöm, mondta, majd végig sétált a rakomány mellett és ellenőrizte a rögzítéseket.

A belső lépcsőn felment a pilótafülkébe és átadta a papírokat a kapitánynak.

Hamarosan megkapták az engedélyt a kigurulásra, majd a felszállásra. Kirepültek az óceán fölé és északra fordultak.

-         Mit gondolsz erről a dél-atlanti anomáliáról? – kérdezte a kapitányt.

-         Itt még nem erős a hatása, később, ha átjutunk fölötte, majd korrigálunk. – válaszolta.

-         Nem azért kérdeztem, mert tartok tőle, hanem kíváncsi vagyok a véleményedre, hogy mi okozza.

-         Nem tudom, de a geológusok találtak bizonyítékokat arra, hogy néhány százezer évenként megfordult a Föld mágneses mezője. Lehet, hogy most is elindult valami folyamat, mert az északi sark is vándorol és már Kanadában van nem a Jeges-tengeren.

-         Talán Einstein gondolkodás módjával kéne megközelíteni a kérdést. Ő azt mondta, hogy nem azt kell kitalálni, miért van így, hanem azt, hogy mi módon működhet valami, hogy úgy lehessen ahogyan van.

-         Te tudsz valamilyen elvet, ami szerint úgy lehet, ahogyan van?

-         Talán, ha a galaxisnak van mágneses mezője és a karjai forognak a tengelyvonaluk körül, akkor azok a csillagrendszerek, amiknek a forgás síkja merőleges a kar tengelyvonalára, minden félkör megtétele után megfordul a mágneses orientációjuk.

-         Ezt azért vegyük át még egyszer!

-         Lerajzolom.

-         Hát…üzemképesnek látszik.

Mindketten gondolataikba merültek, váltották egymást, pihentek, majd újra dolgoztak.

Már Európa fölött repültek, amikor a kapitány a fejét vakarva azt mondta:

-         Ha igazad van ebben a mágneses dologban, akkor a földi életnek vége.

-         A kozmikus sugárzásra gondolsz?

-         Igen.

-         A távoli sugárzásokat a galaxis mágneses mezői kivédik. Inkább a Nap kitörései és nukleáris szele lehet ránk veszélyes.

-         Az is bőven elég, mert mi hiába húzódunk védelembe, a többi élet nélkül nem élhetünk. A növények nélkül se oxigén, se élelem.

-         De most még van. Itt Hamburgban lakik egy régi barátnőm, megpróbálok nála megszállni és vacsorázni.

Így is tett. Amikor leszálltak és átadták a gépet, felhívta ismerősét és kicsit szemtelenül megkérdezte:

-         Nálad alhatok?

-         Ha megelégszel egy vacsorával és egy nyugodt alvással, szívesen látlak. Ne számíts nagy bulira, sok munkám van, holnap után kell leadnom és még nem vagyok készen vele.

Még a reptéren betért egy szupermarketbe, szendvicseket, süteményeket és virágot vásárolt, majd taxiba ült és a lány lakásához ment.

-         Szervusz Ági – köszöntötte és átadta a virágot. Hoztam italt is és valami kaját.

-         Szervusz Gábor, hogy vagy? Rég láttalak.

Magyarul beszélgettek, mindketten magyar területről származtak, a férfi Budapestről, a lány Marosvásárhelyről. Az utolsó találkozásuk óta eltelt időről beszélgettek, majd Gábor megkérdezte:

-         Min dolgozol?

-         Egy prezentációt készítek arról, hogy miként alakulhat az emberiség egyedszáma, ha a természetes születés számot hagyjuk érvényesülni és hogyan ha, a politika beavatkozik és csak egy gyereket engedélyeznek családonként.

-         Régen volt ilyen Kínában és nem vált be.

-         Igen, és úgy látom, hogy most sem lenne eredményes. Valamilyen korlátozást muszáj bevezetni, mert a szaporodás felülmúlja a jövőbeni élelmiszertermelés lehetőségeit. Egészen vad ötletek is vannak, a legsúlyosabb talán a fajelmélet szerinti szelekció.

A természetben mindenre, a növényekre, állatokra, emberekre egyaránt vonatkozik, hogy az egyedek 20%-a teljesíti az eredmények 80%-át, és a 80% csak 20%-os teljesítményt ad. Adódik a gondolat, hogy csak az eredményes 20%-ot hagyjuk szaporodni. Durva, de jó lehetőségnek tűnik. A kutatásaink szerint, ha anyai és apai ágon is a 20%-os elitből származó utódokat vizsgáljuk, az utódok 80%-a nem lesz képes nagy teljesítményre. Ez azt jelenti, hogy nem tudjuk átlépni a saját árnyékunkat.

Gábor szótlanul nézte a lányt, ahogy heves tűzzel a szemében magyaráz és látszik rajta, hogy mennyire kétségbe ejti a tehetetlenség, és arra gondolt, milyen sok dolgot nem látott meg benne, ami lényeges része egyéniségének. Szörnyű milyen felületes vagyok, gondolta. Mindig csak a szépségét, szexuális vonzerejét láttam és észre sem vettem milyen okos.

Elbúcsúztak és visszatért a reptérre. Délután kezdődött a munkájuk. Amerikába mentek, Indianapolisba vittek jármű elektronikai alkatrészeket. Útvonaluk az északi sark fölött vezetett, mert ez volt a legrövidebb. Mindkettőjüknek meg volt a sarkvidéki repülési vizsgájuk. Ugyanis a sarkok fölött nincsenek mágneses irányok, csak három rádióadó sugárzása alapján tudják kiszámítani a helyzetüket. Nem bonyolult, de érteni kell hozzá.

Leszállásuk után közölték vele, leváltották a szolgálat alól, már ott volt a váltótársa, a gépnek vissza kellett mennie Európába, neki pedig egy menetrendszerinti járattal La-Plata-ba.

2.

Utazás közben azon gondolkodott, mi történhetett vele kapcsolatban a cégnél, mert személyes ügye nem volt. Nem aggódott, mert biztosra vette, hogy valami szervezeti átalakítás lehet a visszarendelése mögött.

Érkezése után bejelentkezett, a szolgálatvezető tudott az érkezéséről, és tájékoztatta, hogy a holnapi napon 10 órakor kell jelentkeznie a személyzeti vezetőnél.

Ezt az utasítást be is tartotta, és pontosan 10-kor belépett a titkárnő ajtaján.

A személyzeti vezető két idegen társaságában fogadta és azzal kezdte a mondandóját, hogy aláíratott vele egy titoktartási nyilatkozatot. Ezek után ő kiment a szobából és a két idegennel magára hagyta. Az egyik egy alacsony, rozoga ember volt, olyan szemüvegben, mint a szódásüveg feneke. Ő kezdett el beszélni:

-         az Európai Űrügynökségtől jöttünk és az a feladatunk, hogy a fiatal, nőtlen pilótákat beszervezzük űrhajós kiképzésre. Átnéztük a képzettségét igazoló és a pályaalkalmassági egészségügyi iratait, valamint jellemzést kértünk a munkaadótól és ön minden szempontból alkalmasnak látszik a feladatra.

-         Kérem, hogy nyilatkozzon arról, érdekli-e a dolog és mikorra tudja átgondolni a helyzetét.

Az agyában cikáztak a gondolatok és arra jutott, hogy ez egy átverés show vagy valami ilyesmi. Gondolta, hogy belemegy a játékba.

-         Igen, érdekel, három napot kérek az ügyeim lezárására.

-         Jól döntött, mondta az ügynök. Már csak azért is, mert az itteni munkája egyébként is véget ér.

-         Miért?

-         Mert a légi teherszállítás megszűnik a széndioxid kibocsátás csökkentése miatt. Köszönöm, hogy ilyen határozottan és gyorsan döntött. Viszontlátásra három nap múlva.

Mintha kirántották volna a lába alól a szőnyeget. Ez lehetetlen. Ennyire komolyra fordult volna a felmelegedés ügye, hogy leállítják a légi fuvarozást? És minek nekik sok űrhajós, az ember azt hinné, hogy dúskálnak a legjobb emberek között, nemhogy toborozniuk kéne!

Egész éjjel nem aludt, nem értette, hogy mi történt. Nem vett észre semmit, ami előre jelezte volna, hogy drasztikus változtatásra szánta el magát a politika. És különben is ő nem készült űrhajósnak. Tökéletesen elégedett volt az életével. Szabadon, jómódban élt, megbecsült tagja volt a társaságnak, amihez tartozott, a nők is szerették és nem voltak tisztázatlan ügyei.

Tudta, hogy még kiszállhatna a dologból, de az eddigi élete akkor is romba dőlne, mert pilótából sok lesz a piacon, máshoz meg igazából nem ért. Művelt, okos ember volt, de semmilyen más szakmája nem volt. Kénytelen lenne valami adminisztratív állásba elhelyezkedni bagóért. Soha többé nem lenne iránta kitűntetett figyelem, egy lenne a szürke, hétköznapi emberek között. Ő pedig nem erre vágyott.

Reggel felhívta ügyvéd ismerősét és még arra a napra kért időpontot. Estére el is ment hozzá és megkérte, hogy a lakását barátnőjének adná, és ennek az ügyeit intézze el. A szükséges papírokat aláírta, majd elment a lányhoz.

Elmondta neki az egész történetet. Nem kertelt, megmondta neki, hogy többé nem találkoznak. Ott aludt nála, keserédes éjszaka után érzelmes búcsút vettek, majd elment, hogy barátaitól és munkatársaitól is elbúcsúzzon. Telefonált az ügynöknek és megbeszélték a találkozót.

Elment a megbeszélt helyre. Kicsit zavartan beszélgetett a helyzetről, az ügynök hitelesítette a kártyáját, amit már készen a táskájából vett elő. Nem sokat téblábolt, eltökélten indult a reptérre és egyszerű utasként felszállt egy gépre. Érkezés után egy rövid vasúti utazás következett, megérkezett új élete helyszínére, ami Franciaországban szép természeti környezetben, újonnan épült, barátságos hely volt.

Látszott, hogy az építkezés során minden fára és a tájhoz tartozó sziklára vigyáztak, semmit nem pusztítottak el, inkább kikerülték.

Az épület tulajdonképpen egy bentlakásos iskola volt, a kiszolgáló épületekkel körülvéve. Volt sportcsarnok, futópálya, étkező és pihenő körlet.

Az ő számára ismerős, megszokott, bejáratott életmód várt rá. Sok időt töltött már hasonló helyeken.

Bejelentkezett az adminisztráción, egy középkorú nő elkísérte és megmutatta a szobáját. Adott neki egy füzetet, ami a napirendet és a helyszín térképét is tartalmazta. A szobája kicsi és barátságos volt.

Vacsora után a közösségi terembe ment, néhány mondatos bemutatkozás után felmérte a társaság összetételét és színvonalát. Körülbelül százan voltak, nők és férfiak vegyesen. Úgy látta, hogy csupa képzett, lelkileg és testileg érett, kiegyensúlyozott ember volt jelen. Meglepte, hogy a tanáraik is velük laktak, csupa elméleti ember volt, gyakorlati képzés itt nem volt.

Az asztalához odalépett egy idősebb férfi és bemutatkozott. Elmondta, hogy ő a társaság pszichológusa, egyébként filozófus képzettségű.

Gábor örült a lehetőségnek, hogy beszélgethet vele, mert összegyűlt néhány megválaszolatlan kérdés benne. Rögtön az első, hogy mit keres ő itt? A válasz az volt, hogy egy kísérlet részese, nagy mennyiségű anyagot kell földkörüli pályára kiszállítani és ott összeszerelik egy nagy űrállomássá. Az űrállomáson „néhány ezer” embernek lesz lakóhely önfenntartó életformához.

A gyakorlati képzés később, az itteni elméleti után lesz azoknak, akik sikeres vizsgát tesznek. A gyakorlati képzés Francia Guayanán Rémire város közelében a tengerparton lesz. Azért ott, mert a rakéták indítása is ott lesz az Egyenlítő közelsége miatt. A tenger közelségére pedig azért lesz szükség, mert a rakétákat pontonokról indítják és az elemei visszatérnek. Többször felhasználható elemeket fognak használni.

Gábor fejében persze azonnal összeállt az itt hallott információ és a magyarázat, amit az őt beszervező ügynök mondott a széndioxid csökkentéséről és a teherszállítás leállításáról. Úgy gondolta, hogy kísérletnek ez túl drága, és nem szolgálja a környezetvédelmet. Azonnal rá is kérdezett a dologra. A doki azt válaszolta, hogy több kísérlet is lesz azért, hogy kiválaszthassák a legjobb módszert a túlélésre, ha esetleg az éghajlatváltozás úgy megszaladna, hogy mesterséges élőhelyeket kéne kiépíteni. Lesz kolónia a tenger alatt, a föld alatt, talán később még a Marson is.

Azt kérte, egyenlőre elégedjen meg ennyivel, többet majd akkor, ha az elméleti képzése befejeződik.

-         Ez az ember engem hülyének néz! – gondolta. Most 2025-öt írunk és a Föld népessége 8 milliárd, mire ez a program elkészül, lefut és kiértékelhető lesz, már 9 milliárd lesz. Mire kiépíthetnénk bármilyen kolóniákat, már 10 milliárd. Ennyi embernek elképesztő mennyiségű élelmiszerre lesz szüksége, ezt már a Föld egészén is nehéz lesz megtermelni, nemhogy űrbéli kolóniákon. Csak azt tudom elképzelni, hogy néhány kiválasztott túlélését szolgálja a projekt.

Az interneten kezdett kutatni, hogy hány egyed szükséges egy faj túléléséhez úgy, hogy genetikailag egészségesek maradjanak. Sok utalást talált a kérdésre, végül is arra jutott, hogy főemlősök esetében nagyjából tízezer egyed szükséges a puszta túléléshez.

Ez egy kisváros lakossága. Ennyi ember űrbe telepítése és ellátása jelenlegi tudásunk mellett, lehetetlen.

3.

Megkezdődött a kiképzésük elméleti része. Már a pilótaképzés során tanultak csillagászati tájékozódást arra az esetre, ha a műszerek meghibásodnának, semmi új csak a már ismert dolgok felfrissítése.

Technikai szempontból a rakétahajtással történő repülés és annak irányítása volt a téma.

Biológia, a súlytalanság hatása a szervezetre. Hosszú távú tartózkodás az űrben és annak hatásai az érzékelésre és a szaporodási képességre.

Semmi komoly tudás, csupa olyan téma, amit robot-technológiával sokkal egyszerűbben meg lehet oldani. Beleértve a repülés irányítását is. Nincs szükség emberi jelenlétre.

Este nagyobb társaság gyűlt össze a társalgóban. Lányok, fiúk vegyesen, ahogy az lenni szokott ilyenkor. Sok volt az évődés, nevetés. Zenét hallgattak, sört ittak, volt aki süteményt evett. Gábor egy lánnyal beszélgetett, akivel gyakran összefutott. Azt tartják, hogy ez olyankor fordul elő, ha mindketten keresik az alkalmat a találkozásra.

Nem voltak már gyerekek, értették, hogy mi történik közöttük és örültek neki. Mindketten magányosak voltak és szükségük volt egy társra, akivel megoszthatták gondolataikat.

A lány osztrák volt, de Lengyelországban élt és az ottani LOT légitársaságnál dolgozott mielőtt beválogatták az itteni csapatba, Rozelnak hívták. Magas, erős testalkatú, hangsúlyosan nőies viselkedésű, szép, lány volt. Elmondta, hogy középiskolás korában a nagyszüleinél élt, mert anyjának a második házasságában neki nem jutott elég figyelem. Mint serdülő, lázongó fiatal ott találta meg a nyugalmat. Szerette a természetet és a sportot, szabadidejében gyakran járt a hegyekben, otthon és Lengyelországban is. Az egyetemet Németországban végezte, különösen a navigáció tetszett neki, ebből emeltszintű kurzust is végzett.

Gábor beszélt neki aggodalmáról, hogy nem érti, miért kell legénység egy olyan űrhajóra, ami egyszerű automatával is működtethető.

Rozel úgy gondolta, hogy a nagyközönségnek szól a projekt, lássák hogy a politika foglalkozik az üggyel. Az egyszerű emberek jobban szeretik az ember által vezetett eszközöket, mint az automatákat.

Érzelmi kötődés volt köztük, sok időt töltöttek együtt, a vizsgáikra is közösen készültek, segítették egymást azokban a kérdésekben, amiben a másik jobb volt.

Közeledett a vizsgák ideje, kicsit feszültebbé váltak, mert mindketten olyanok voltak, akiknek csak a legjobb volt elég jó. Az utolsó napot pihenéssel töltötték, szabad tűzön húst sütöttek, sört ittak rá, együtt töltötték az éjszakát. Reggel boldogsággal a szívükben ébredtek, elmentek a vizsgákra és délután már túl is voltak mindegyiken. Reggelre egy tájékoztatóra voltak berendelve a közösségi terembe.

A tájékoztatót a csapat pszichológusa tartotta. Elmondta, hogy a projekt célja olyan életterek kísérleti kialakítása, amelyek alkalmasak az értelmes élet tovább vitelére, egy esetleges természeti katasztrófa után.

Ezt az teszi szükségessé, hogy a vártnál nagyobb a felmelegedés, és a sarkkörön túl az örökké fagyott, úgynevezett permafrost területeken, valamint a viszonylag sekély tengerekben felhalmozódott metán-hidrát olvadásnak indult. Ez a klarát szerkezetű anyag sok metánt bocsát a légtérbe, ami a széndioxidnál 23-szor erősebb üvegház gáz.

Ráadásul a repülés visszafogása miatt az eddig alkalmazott kéntartalmú üzemanyag okozta magas légköri tükröződés megszűnik, vagy jelentősen csökken. Így a Nap sugárzása akadálytalanul ér a Földre. Ezt a jelenséget a 2001-es New York elleni terrortámadásnál véletlenül fedezték fel, mivel egy hétig szünetelt a légiközlekedés a terület fölött. Az időjárás változatlan volt, még is emelkedett a hőmérséklet. Semmi más nem okozhatta, csak a repülőgépek kondenzcsíkjainak eltűnése.

Természetesen nincs mód az egész emberiség átmentésére, csak az ismert 20-80%-os megoszlás 20%-ának egy részére.

-         Tudomásom szerint az emberiség megoszlása eredményességük szerint mérendő, amit pénzben fejeznek ki. Tehát egy pénzhajhász szélhámos eredményesebb lehet egy festőművésznél, vagy egy egyetemi tanárnál. – szólt Gábor.

-         Ki dönti el, hogy ki tartozik a megmentendők közé? – kérdezte.

-         És egyáltalán mit tartunk értelmes életnek? Mit viszünk tovább és mit nem?

-         Értelmes életnek azokat a tevékenységeket tartjuk, amik a közösség számára hasznosak. – felelte a pszichológus.

-         Tehát a zongoraművész nem, de a plasztikai sebész igen? Az ön definíciója ellentmondásos abban az értelemben is, hogy társadalmi eredményességről beszél, miközben a társadalom elpusztult. Talán jobb lenne, ha minden szakmának a legjobbjait mentenék! Így a társadalom szerkezete fennmaradna.

Végső soron úgy is feltehetjük a kérdést, hogy mi az emberi élet értelme? Ha leegyszerűsítjük a biológiai létezésre, amikor néhány egyed gubbaszt egy űrhajóban, az biztosan nem az emberi faj létezésének célja!

Az ember biológiai felsőbbrendűsége nem a kiváltságosok túlélésének jogát jelenti, hanem a felelősségét.

-         Elismerem a gondolatai jogosságát és igazságát. Kérem, hogy írja össze egy rövid dolgozatban és én közvetíteni fogom feletteseinknek – mondta a pszichológus.

Ezzel a megbeszélés véget ért.

-         Jól kiálltál a nézeteidért – mondta Rozel.

-         Hiszek Istenben és ez ad erőt. – válaszolta Gábor.

4.

Összehívták a barátaikat, hogy segítsenek álláspontjuk kialakításában.

Nyolcan ültek az asztal körül és minden szempár Gáborra szegeződött.

-         Mi legyen a gondolatok szerkezeti alapja? – kérdezte valaki.

-         Elmondom nektek az Isteni létezésről kialakult gondolataimat. – mondta Gábor.

Valamennyien tudjuk, hogy van felettünk egy megfoghatatlan, még is valóságos hatalom, ami irányítja a cselekedeteinket.

Ha megnézzük a mindenség szerkezetét láthatjuk, hogy pontosan olyan mintha mikroszkóp alatt idegsejtek hálózatát szemlélnénk.

Ha elfogadjuk, hogy az ember gondolatainak hatalma van, azt is el kell fogadnunk, hogy a Föld, mint élőlény működik. A légkör és az óceánok együttműködnek és visszacsatolásokkal szabályozzák magukat. Ehhez csatlakozik a szárazföldek felső rétege és a vulkánok működése. Ebbe beleértem a kontinensek vándorlását is. Ennek a hatalmas szervezetnek vannak gondolatai és azoknak van hatalmuk. E Föld egy értelmes nagy hatalommal rendelkező élőlény, de csak része a mindenségnek, amely tartalmazza az összes anyagot, energiát, teret és időt. Ahogy az agyunkban lévő egy idegsejtnek az a kötelessége és létezésének célja, hogy minden erejével és tudásával a mi létünket szolgálja, nekünk, mint emberiségnek az a célunk és kötelességünk, hogy ennek a végtelen és örök szervezetnek a szolgálatában éljünk. Ő ezért megjutalmaz minket a szerelem gyönyörével, az étel és ital élvezetével, az önkifejezés művészi örömével és a gondolataink szabadságával.

Ezen az úton mi eltévedtünk. Az ember tele szemetelte a földet, az óceánokat és most már a környezetében lévő világűrt is. Létezésünk káros és veszélyes az egyetemes életre, ezen keresztül Isten akaratára.

Fajok sokaságának kipusztulását okoztuk, méltatlanok vagyunk a földi élet irányítására.

Kérlek titeket, segítsetek kitalálni egy olyan cselekvési tervet, ami visszafordíthat minket a helyes útra.

Először is határozzuk meg, hogy mi az, ami idejuttatott minket. Szerintem az a fő probléma, hogy a politika irányítja a világot.

-         Olyan dolgokról kell véleményt alkotnunk, amihez nem értünk. Kapcsolatokat kéne keresnünk gazdasági, ipari, építési, szállítási, oktatási szakemberekhez. Ezt a szakmai kamarákon keresztül érhetnénk el. Jelöljünk ki magunk közül minden szakmához egy kapcsolattartót és kezdjünk munkához.

Rövid vita után felosztották a feladatokat és megbeszélték a határidőket is. Ezzel megkezdődött egy új irányítási elv kialakításának folyamata.

Gábor nem akart élére állni semmilyen politikai mozgalomnak, éppen hogy a politikát akarta eltávolítani az irányításból. Tisztában volt vele, hogy a politikára szükség van, mert az embereket meg kell győzni, hogy egy irányba húzzanak, függetlenül attól, hogy milyen munkát végeznek. Azt tartotta jónak, hogy a politika csak egy legyen a sok szakma közül.

Minden szakmai kamara jelöljön egy kormány tagot, akik betöltenék a miniszteri posztot. Ezek az emberek bármikor visszahívhatók lennének, nem a polgárság, hanem a szakma hozzáértő emberei választanák maguk közül. A miniszterek pedig választanának maguk közül egy elnököt, aki valójában csak egy „első miniszter” lenne, hatalom nélkül. Minden törvényalkotás valamennyi miniszter közös munkája és felelőssége lenne.

A következő összejövetelükön ezt az elvet összefésülték a különböző minisztériumoknak megfelelő formában és elküldték a kamaráknak kérve, hogy véleményezzék.

A kamarák megküldték a véleményüket, ami természetesen pozitív volt, hiszen az ő lehetőségeiket növelte volna az új irányítási elv.

Gábor csak ezek után küldte meg munkájuk leírását az űrállomás építéséért felelős társaság vezetőinek. Így már volt egy konkrét elképzelés az irányítás átalakításár és össze lehetett hangolni a tengeri és földalatti kísérleti várások építésével.

Mivel szorított az idő és a dicsőség egyre kevesebb, a felelősség egyre több volt, a politikusok sem ragaszkodtak annyira a hatalomhoz. Néhány féleszű még fenn akarta tartani az értelmetlen gazdagság élvezetét, de mindenki előtt nyilvánvaló volt, hogy néhány évtized múlva összeomlik a rend és a felelősök drágán megfizetnek tetteikért.

Megkezdődött az átalakulás folyamata és a mérnökökre hárult a várakozásból fakadó elvárás megoldásának nagy része. Végre kellett hajtani a tervezett projekteket és gondolati úton újabbakat is létre kellett hozni. Legígéretesebbnek a vízre épített városok víziója volt. Valaki emlékezett rá, hogy egy szegény ember, akinek nem volt pénze arra, hogy telket vegyen és házat építsen, úgy csinált magának életteret, hogy a szemétből összeszedett műanyag flakonokat hálóból készített zsákokba rakta, azokat összekötözte, egy folyami mellékág vízére tette és harminc centiméter vastag földréteget rakott rá. Erre épített kunyhót és kertet, ahova veteményest és nyúl- valamint tyúkólakat csinált. Így tudott életben maradni egy olyan világban, ami nem becsülte alkalmazkodó képességét és szorgalmát.

5.

A mérnökök olyan úszó szemétszedőket építettek, amik az óceánok olyan területein dolgoztak, ahol a víz természetes körforgásban volt. Így csapdába ejtette a műanyaghulladékot. Legismertebb ezek közül az Indiai óceán közepén lévő Közép-Európa méretű úszó műanyag sziget. Elsőként idetelepítettek egy kísérleti ipartelepet, de több hasonló hely is van a világon.

A vízből kihalászott műanyagot rétegenként úszómedence méretű fedett dobozokká olvasztották össze. Több méter vastag acélvázas elemeket készítettek, amiknek gyártásához napenergiát használtak. Az összeolvasztott dobozokat kemény, tömör műanyagréteggel fedték kívül-belül. Az acélvázak csatlakozó részeit dugattyús hidraulika elemekkel szerelték fel, így a vízen úszó elemek a hullámzás hatására nyomást hoztak létre, amivel áramot termeltek. Természetesen a felületen lévő épületek tetején is kertek vagy napelemek voltak. Egységenként 50 db elemből álló, majd egymás közelében lehorgonyzott lakóegységeket gyártottak. Ezeket olyan helyen tették vízre, ami védett környezetben part menti területen volt. Minden ezerfős faluhoz tartozott egy ipari egység is, ahol egyszerű iparcikkeket gyárthattak maguknak. Napenergiával a tengervíz sótalanításával ivóvizet is tudtak készíteni és az esővíz begyűjtésével öntözni is tudták az üvegházakat, amiket behúzható árnyékoló hálóval is elláttak az erős napsütés elleni védelem érdekében.

Sok kézi munkával önfenntartó módon működtek és a rendszer igazán ígéretes volt. Egy-egy egységet elkészülésük után azonnal betelepítettek. Az egyszerű emberek körében nagyon népszerű volt.

A másik szintén egy régi módszer alapján készített lakó egység volt, az ötletet a törökországi Antalián található föld alatti falu adta. Ott egy puha mészkőbe vájt közlekedő vájatokkal, lakásokkal, tárolókkal és istállókkal rendelkező falu van. Ezt szintén újra hasznosított műanyagból készült építőkockákból rakták össze, majd földet terítettek a tetejére, ami szigetelt a napfény ellen. Itt is, hasonlóan a tengeri falu esetéhez, az esővíz gyűjtéséből és a tengervíz sótalanításából nyerték a vizet, napenergiából és szélenergiából az áramot.

Mindkét rendszer nagyon egyszerűen és nagymennyiségben gyártható, olcsó lakótelepeket biztosított nagyszámú embernek, akik a munkaerőt adták a megélhetéshez. Mindkettő önfenntartó rendszerekkel működött, így elkerülték a nagy távolságokból történő szállításokat. Persze így is voltak olyan szükségletek, amiket gyárakból kellett odaszállítani, de ez nem érintette a tömegtermékeket, csak a gyógyszereket, az elektronikai eszközöket, stb. Az árúk nagy részét a lakosság maga állította elő közösségi támogatással.

Ezekkel a technológiákkal elérték, hogy a szegény kevésbé tehetséges emberek is méltó módon élhettek, tanulhattak és a soraikból kikerülő tehetségek előbbre juthattak az érvényesülésben.

Megfelelő gyógyszerekkel szabályozták a népesség szaporodását és csökkenő pályára állították.

Ezeken a megoldásokon kívül közben folyt a csúcstechnika fejlesztése is. Igaz, hogy egyszerűsített formában és az eredeti elképzelésnél kisebb űrállomást terveztek és előkészítették az építését is.

Az oroszok az utóbbi években kikísérleteztek egy nagy hatótávolságú cirkálórakétát. Ennek az volt a lényege, hogy a felszíni alakzatok fölött és között nagy sebességgel bármely irányból megközelíthette a célpontot olyan távolságból, hogy akár a fél világot megkerülhette. Ezt úgy érték el, hogy nukleáris hajtóművet alkalmaztak, így nem kellett nagymennyiségű üzemanyagot szállítani. Ez a rakéta jól használhatónak tűnt az űrállomás építéséhez. Az előnyök miatt az oroszokat bízták meg a szállítórakéták fejlesztésével. A robotirányítást és a navigációt a japánok és a németek vállalták.

6.

Gábor és Rozel nem merültek el az irányítás szervezésének folyamatában, azt meghagyták az erre alkalmas és képzett embereknek, ők folytatták a tanulást a szakmájukban. Az eltelt évek során kapcsolatuk elmélyült, megszerették egymást és együtt éltek, de nem házasodtak össze, mert eltökélték, hogy életüket feladatuknak szentelik és utódokat sem nevelnek, hiszen a világ teljesen kiszámíthatatlan lett. Az ő személyes jövőjük is bizonytalan volt. Ez természetesen súlyos lemondást jelentett, különösen Rozel számára, hiszen egy nő sokkal inkább lelki szinten éli meg az életet, míg a férfi racionálisan.

Elvégezték az űrhajós kiképzést, beleértve a gyakorlati részét is és már repültek is földkörüli pályán, igaz nem önállóan.

Megkezdődött az űrállomás építése, egyelőre csak az építőelemek gyártása és a vázszerkezet alkatrészeinek pályára állítása. Automata irányítású szállítóeszközök vitték az alkatrészeket és nem ültek benne pilóták biodíszletként, ahogy azt eredetileg elképzelték. Felvittek egy lakóegységet is a pályára, ami a majdani összeszerelők pihenő és ellátó egysége volt.

Mivel az ivóvizet és a levegőt is fel kellett szállítani, nyilvánvalóvá vált, hogy a három alternatíva közül ez lesz a legkevésbé alkalmas megoldás. Ennek ellenére eltökélten csinálták, mert teljesen bizonytalan volt a földi élet jövője.

Már egy generáció életén belül is érzékelhetően megváltoztak a körülmények. Nem csak a hőmérséklet emelkedett, hanem az időjárási események is szaporodtak. Megváltoztak a szelek és a csapadék viszonyok, sok volt az árvíz, felerősödött a talaj eróziója. Gyakoriak voltak a földcsuszamlások és a hegyekből egyre kevesebb gleccservíz érkezett. Ezért a folyók egyre kevesebb vizet adtak és már nem voltak hajózhatók. Komoly feladat volt az embereket helyben tartani, hiszen a víz alapvető létszükséglet és egyre kevesebb volt belőle. Ezért lett fontos egy esővíz gyűjtő rendszer kiépítése. Nem csak az ivóvíz, hanem az élelmiszertermelés számára is tárolni kellett. A vizet használták energiatárolásra is. Napsütéses időben a napelemek által termelt villamos energiát a víz felbontására használták. A hidrogént tárolták nagy nyomáson, amit üzemanyagnak használtak, sőt kisebb mennyiségben fűtésre is. Szén alapú energiát már nem használtak. A biológiai hulladékot is csak vegyipari alapanyagként. Ebbe beleértendők az emberi testek is haláluk után. Ez a kérdés tabuként szerepel az emberek tudatában, de a holttestek energetikai hasznosítása nem új jelenség.

Már a II. háború idején Egyiptomban a sivatagi körülmények között mumifikálódott testeket mozdonyok fűtésére használták. A 2000-es évek elején Bécsben a hamvasztásból származó hőt átvitték egy fűtéscsövön a városháza fűtésére. A hamvasztás ugyan is energiát termel, nem pedig fogyaszt. Energia csak annyi kell, hogy a test meggyulladjon, utána már saját anyagát használja az égés fenntartására.

Tehát a természetben nagyon sok energia van, csak fel kell fogni és takarékosan kell felhasználni. Emlékezzünk csak vissza, amikor a színházak székei alatt elszívott levegőt használták fűtésre. Hiszen az élet hőt termel.

A kiképzett űrhajósokat úgy foglalkoztatták, hogy a régebben felbocsátott eszközöket, amik már nem is működtek, összeszedték és visszahozták a földre. Ez elég veszélyes munka volt, de nagyon fontos, mert fennállt a lehetősége annak, hogy egymással ütközve törmelék felhőket alkotnak és ez hosszú távon körbeveszi a földet. Ha ez a helyzet bekövetkezne, lehetetlenné tenné az űrhajózást. Ezen kívül a hírközlést, helyzet meghatározást, katonai hírszerzést is teljesen tönkre tenné.

Néhány eszköz megsemmisítésének módja az is lehetett, hogy zuhanó pályára állították olyan helyen, ahol nem volt lakott terület. Azokat, amelyek veszélyt jelentettek, vagy értékes anyagokat tartalmaztak, inkább befogták és visszahozták. Sokat szét kellett vágni vagy szerelni.

A társadalom elfoglalta magát látszat cselekvésekkel. Azt csinálta, amihez értett, dolgozott Isten akarata és törvényei ellen. Azt hitte, hogy mindig ki tud találni valami kerülőutat, de lelke mélyén érezte, vesztésre áll. A születésszabályozás csökkentette az emberek számát, de a lehetőségek is egy fogytak. Az élelmiszertermelés csökkent, egyre több faj tűnt el és a kártevők megoldhatatlan problémát jelentettek.

A földi élet hanyatlásnak indult, hiába vezettek be egyre több önkorlátozó intézkedést, az emberek igyekeztek azokat kikerülni.

Az egyik legalapvetőbb természeti törvény hogy minden a legkisebb ellenállás irányába mozdul el, az ember is. Nem alkalmas arra, hogy tudatosan cselekedjen, ha az ösztönei mást súgnak. Úgy, ahogyan a víz sem képes rá, hogy felfolyjon a hegyre. Hiába akar néhány ember tudatosan élni, ha milliárdok állnak ellen az értelmes cselekvésnek. Úgy van kitalálva és felépítve a világ, hogy mindennek van eleje, csúcsa és vége. Ha ezt egy grafikonon akarjuk ábrázolni, kirajzolódik a „harang görbe”. Ez az elkerülhetetlen SORS.

Vége.

Óda a vashoz

Egy haldokló csillagban születtél

ami felrobbant és te porrá lettél.

Egy bolygóvá álltatok össze

melyben oxigént termelt az élet,

ami rozsdává tett téged.

Millió év múlva jött egy lény,

amely előcsalt téged egy kohóban

eredeti valódban és te kard, fegyver lettél,

ezzel az ember társául szegődtél.

Így tudta kiélni e lény alkotó kedvét

és te segítetted, hogy vonatot, gépeket teremtsen.

Ezzel a felelősség is részben a tiéd,

mert ebben az őrületben részt vettél.

Majd ha közösen pusztulunk,

ezer év alatt újra rozsdává válsz

s kit hűen szolgáltál, az ember

és művei, mint por te is elszállsz.

Mert porból lettünk, porrá leszünk.

Kisasszony Völgy (mese unokámnak)

Volt egyszer egy legényke, Pisti. Magyarországon élt a török megszállás idején, egy kis falu maradványai között a Duna-Tiszaközén, közel a só-úthoz és a vízválasztó gerinchez, ami a két nagy folyó vízfolyásait elválasztotta. A só-út közelsége áldás és átok is volt, mert az egyik Magyarország királya behívta a másik Magyarország királya ellen a délen állomásozó törököket és ők is azt az utat használták, nemcsak az erdélyi sókereskedők. A törökök pedig amerre csak jártak fosztogattak, gyilkoltak és a gyerekeket elrabolták. A fiúkból katonákat neveltek, ők voltak a janicsárok, akik jól beszélték a helyi nyelvet és rendfenntartó szerepük is volt.

A falu egy Bény nevű vitézé volt, ajándékba kapta a királytól a szolgálataiért, ezért lett a neve Bényé, ami mára Bénye lett. Pisti idejében csak a falu környékén, az erdőkben, nádasokban éltek emberek, mert féltek, ha egy tömegben vannak, a törökök rajtuk üthetnek. Főleg a mai régi kertek, a Pap-hegy, és a Fazekas-hegy területén éltek. Pisti édesanyjával egy erdő védelmében a Fazekas-hegy felső területén élt egy szegényes kunyhóban. Édesapja évekkel korábban egy baleset áldozatává vált. Tőlük egy kilométer távolságban nyugatra a Pap-hegyen élt a közösség vezetője, aki valamikor jegyző volt, tudott írni és számolni, ő tartotta egyben a csoportot, hiszen az egyetlen kapcsolat volt a külvilággal. Az ő lánya volt Zsuzsi, aki lejárt a nádasban lévő kis tóra fürödni és ott találkoztak Pistivel, aki rákászott a part mentén. A fiú mezei virágokból koszorút kötött a lánynak, ő pedig gyümölcsöt szedett az erdő szélén. Rendszeresen találkoztak, beszélgettek, majd egy év múlva meglátták egymásban a nőt és a férfit.

Amit láttak nagyon tetszett nekik és megbeszélték a szüleikkel, hogy együtt akarnak élni. Mivel a falu templomát lerombolták és felgyújtották, az Isten szabad ege alatt Zsuzsi apja összeadta őket és egy bizonyítványt állított ki az eseményről.

Lakni is kellett valahol, ezért összefogtak, ástak egy nyakig érő téglalap alakú gödröt, tele hordták fával, majd meggyújtották. A nagy tűz kiégette az agyagos földet, olyan lett, mint a tégla, nem tudott átfúrni rajta semmi ördög. Favázat építettek fölé, amit befedtek náddal vastagon és agyagból építettek bele tűzhelyet.

Néhány kecskét, malacot tartottak, sok baromfi szaladgált a ház körül. Vadon termő gyümölcsfákat ültettek, kenderből szőttek ruhákat és télire csizmát készítettek az elejtett őzek gereznájából.

Az évek alatt két gyermekük született és ők is a vademberek békés, kényelmes életét élték. Nem kellett iskolába járni, dolgozni menni, adót fizetni, nem tolakodott be az életükbe a politika, nem kellett másokat eltartani, nem volt pénz és kötelezettség. Csak boldogan éltek, míg meg nem haltak.

Emléküket a hely, ahol találkoztak őrzi a Kisasszony völgy.

Isten keresése

Minden ép lelkű ember érzi, hogy van felettünk valamilyen hatalom, ami ránk kényszeríti akaratát, és ha még is eltérünk attól, váratlan módon megbüntet. Mivel nem tudunk magyarázatot megfogalmazni, úgy érezzük, hogy nem az anyagi világban van ez az erő, még is az anyagi világban hat. Félünk hatalmától és próbáljuk kifürkészni szándékait. A világban minden emberi közösség Istennek nevezi, vannak, akik mindennek külön Istent gondolnak, de a legtöbb ember az egy Isten hitű vallások valamelyikéhez tartozik. Ezen kívül vannak a materialisták, akik azt vallják, hogy nincs Isten, csak az anyagi világ létezik és annak törvényei szerint működik minden. Ez jól hangzik, de honnan van a törvény és a működési elv? Ha összehordunk egy tonna vasat, alumíniumot, gumit és üveget az még nem autó. Megfelelő módon kell összeillesztenünk az anyagokat, tehát egy elv szerint és akkor működni kezd.

Mindhárom egy Isten hitű vallás a zsidó hitből származik. A zsidók a templomukat úgy építették meg, hogy abban van egy teljesen üres szentély, ahová senki sem léphet be, csak a főpap évente egyszer. „Jon Kippur” napján és akkor kimondja Isten nevét- „Jehova”. Egyébként úgy tartják, hogy Isten nevét „hiába a szádra ne vedd!” Ezért a keresztény vallásban is az Úrnak vagy Teremtőnek nevezik. Legkésőbb az iszlám vallás Mohamed Próféta irányításával csatlakozott a csoporthoz.

Mindhárom vallás és azok elágazásai úgy hiszik, hogy a mennyben létezik egy meg nem személyesíthető mindenható, aki irányítja a világot. Mindenki, aki Istent keresi, az égre néz. Mi van az égben? A mindenség. Akkor fogadjuk el, hogy a világmindenség, mint mindenható teremtő, aki nem megszemélyesíthető, tartalmazza a működési elveket, a törvényt, ami az anyagi világra is vonatkozik, de létezik egy másik dimenziója is, ami a számunkra nem látható, nem megfogható.

Bocsánatot kérek az előző mondatért. Nem ok nélkül fogalmaztam így. Ez az írás ennek a világképnek a leírása.

Intelligencia

Az élet lassú fejlődéssel, az evolúció, mint kiválasztódás eszközének felhasználásával a primitív lényektől a mai szintre emelkedett.

Már a növényi élet is tartalmazza az intelligencia jegyeit. A levelek elhelyezkedése olyan, hogy a növény a lehető legnagyobb felületet foglalja el a napos területből. Ha sűrű a növényzet, vagy völgyszorosban van a fa, arra törekszik, hogy magasra nőve a lehető leghosszabb ideig, a legnagyobb felületet elfoglalja. Ha a növényevők rágni kezdik az akáciák leveleit és ágait, a növény megkeseredik, és olyan illatanyagot termel, ami figyelmezteti a többi növényt a támadásra. Ennek hatására a többiek is megkeserednek. Ezt kivédendő a legelő állatok mindig szélirányba haladva legelnek és gyakran nagy területeket elhagynak, hogy megelőzzék az illatanyagok terjedését. Így jóllaknak, de a növényzet sem szenved túl nagy sérülést.

Ha ezt a példát vizsgáljuk, láthatjuk, hogy az élőlények úgy viselkednek, hogy az ellenük irányuló akcióra számítva, elkerülik a súlyos veszteségeket. Ez a növényevő és a ragadozó állatok közötti interakciókra is igaz. Ez a viselkedésforma az emberi csoportok közötti háborúk stratégiai megoldásaiban is jelen van.

Ha megnézzük a növény társulások szerveződését, láthatjuk, hogy a rovar populáció összetétele és mennyisége is része a megfontolásnak. Persze a „megfontolás” genetikai kódban van rögzítve és úgynevezett ösztönös választás, de kétségtelenül intelligenciára vall. Lehet, hogy nem a növény, hanem a tervezője intelligenciájára.

Ahogy haladunk felfelé a hierarchia lépcsőin, egyre bonyolultabb és ravaszabb megoldásokat láthatunk. Nyomokban már felfedezhetjük az eszköz készítés és használat módszereit. Ne gondoljunk rögtön a főemlősök viselkedésére, nézzük például a varjút. Leveszi a fáról a diót, amikor a jelzőlámpa pirosra vált és megáll a forgalom, leszáll az útra és leteszi a diót, majd visszamegy a fára. Amikor a lámpa elengedi az autókat, azok összetörik a diót. Amikor ismét piros lesz, a varjú leszáll és megeszi a diót. A majmok kőeszközöket és hosszú tüskéket használnak. Pontosan ismerik azokat a növényeket, amelyek nagyobb mennyiségű vizet raktároznak és ezeket szárazság idején fel is használják.

Egyszerű rágcsálók könnyedén kitalálnak labirintusokból és betaníthatók gombok kezelésére, ha élelmet kapnak jutalmul.

Japánban lakik egy csimpánz, aki egy érintő képernyőn tíz számot emelkedő sorrendben azon a helyen megjelöl, ahol az a képernyőn megjelent. Teszi mindezt úgy, hogy a számok 0,2 másodperc időre jelennek meg. Az emberi pislogás kb. ennyi időre veszi el az ember látását. Ezért jó esély van arra, hogy mi észre sem vesszük a számok felvillanását. Arról nem is beszélve, hogy értelmezzük.

Az emberi intelligencia arra a szintre jutott, ahol az anyagi világ és a szellemi szféra összeér. Az eszközkészítés és használat ezen a szinten úgy működik, hogy valaki a szellemi térből kiemel egy elvet, annak felhasználásával tervez egy gépet, és az anyagi térben megvalósítja. Ez az eszköz óriási mértékben megnöveli az ember teljesítményét. Gondoljuk meg, hogy egy kézi kasza és egy kombájn között mekkora a különbség.

Történelmi léptékben ez rövid idő alatt következett be, mindössze kétszáz év kellett ahhoz, hogy emberi eszközzel 1,5 óra alatt megkerüljük a Földet. Ez Verne idejében 80 nap alatt történhetett meg, ez is csak egy könyvben.

Nem fejeződött be az intelligencia fejlődése, mert látható, hogy akkor teljesedik ki, amikor felismerjük saját határainkat és nem arra használjuk tudásunkat, hogy szaporodjunk, hanem hogy minél nagyobb tudást halmozzunk fel. Tehát a két dimenzió rendszer egyenértékű és Isten tiszteletén alapuló kultúrát kell kialakítani. Nem biztos, hogy erre az ember alkalmas.

Ha az ember nem ismeri fel és nem fékezi meg a saját invázióját, valószínűleg kihal. „Amikor egy bizonyos organizmus működése egyaránt kedvező a rendszer és az egyén számára is, akkor ennek az egyénnek a szaporodását támogatni fogja a rendszer. Így az organizmus és a hozzá kapcsolódó változások globálisan elterjedtté fognak válni. Ennek az ellenkezője is igaz: minden olyan faj halálra van ítélve, amelynek működése káros a rendszer számára.”            James Lovelock

Ő volt az, aki felismerte, hogy a Föld egy élő szervezet. Azt a feladatot vállalta el, hogy távérzékeléssel meghatározza, hogy van, vagy lehet-e élet egy adott égitesten. Mintául a Föld folyamatait vizsgálva arra a gondolatra jutott, hogy a Föld légköre nincs egyensúlyban, ezért egy folyamatos változás megy végre benne, amit visszacsatolásos elven meghatározott értéken tart. Ez a működésmód az élő szervezetekre jellemző. Később munkatársaival kiterjedt kutatásokat végeztek és mérésekkel bizonyították, hogy az óceánok és a felszíni talajrétegek is hasonló tulajdonságokkal bírnak. Bebizonyították azt is, hogy a szárazföldek és a vízfelületek működő összeköttetésben vannak a légkörrel. Így teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy a Föld-istennő után Gaiának elnevezett organizmus egy magas intelligenciájú, önálló szabályozásra képes élőlény.

James Lovelock ma is dolgozó tudós és ma is dolgozik Benoit Mandelbrot. Ő alkotta meg a fraktálelméletet. A szót is ő rakta össze a fragmentál (töredezett) és a frakcionál (szabálytalan) fogalmakból.

A fraktálok lényege, hogy ugyan azt a szabályt alkalmazzuk, egymásután nagyon sokszor. A kiindulási pontra (n) elvégzett művelet eredményére újra elvégezzük a műveletet és megnézzük, mi lett az eredmény (n+1). Erre az eredményre ismét elvégezzük és kapunk egy újabb eredményt (n+2). Ezzel is megtesszük ugyan ezt (n+3), és így tovább ezzel a szisztémával. Ezt a végtelenségig lehet folytatni, mert a műveletet bármikor el lehet végezni még egyszer. Így valójában végtelen sorozatot kapunk. Ha ezeket a sorozatokat grafikailag megjelenítjük, az a fraktál geometria. Fontos, hogy egy fraktál kép, amit látunk, az soha nem az egész kép. Soha nem lehet megjeleníteni az egész képet, mert a műveletet mindig el lehet végezni újra. Ez azt jelenti, hogy valóban végtelen, és a végtelen nem fér bele az idő és a tér véges korlátai közé. A teljes kép kizárólag a művelettel írható le. Maga az utasítás sorozat jelenti a teljes képet. Ez a tulajdonság jellemzi a fraktálokat.

A kiindulási pontra bármilyen matematikailag leírható utasítást adhatunk. Így kialakulhatnak egészen egyszerű és egyre bonyolultabb formák. Ezen az úton könnyen megérthető, hogy mit jelent az, hogy fraktál, és hogy valójában a természet is ilyen módon épül fel körülöttünk. Ezen a ponton kapcsolódik egymáshoz Lavelock és Mandelbrot munkája. Ki kell egészítenünk ezt az elvet a skála-független hálózatok elvével, amit Barabási Albert László erdélyi matematikus alkotott meg. Ő Bostonban él és dolgozik, tanít. Magyarul is megjelent két könyve, a „Behálózva” és a „Villanások”.

A hálózat-elmélet hasonlóan a fraktálokhoz, alakzatokat rajzol meg, csak a hálózatok nem a dolgok formáját, hanem az irányítási rendszerét ábrázolja. Ebből kiderül, hogy az idegrendszer neuronjainak elhelyezkedése és összeköttetései azonosak a légiközlekedés vagy a posta-forgalom hálózataival.

Ennek az a lényege, hogy vannak kis repülőterek, ahonnan kis gépek mennek a nagy repterekre, ahonnan nagy gépek mennek sok nagy repülőtérre. Tehát az utas egy balatoni kis reptérről elrepül például Párizsba, ott átszáll egy nagy gépre és elmegy New Yorkba. Ez a hálózatok logikája. A világon bármelyik ember hat másik ember ismeretségén keresztül elérheti a világ bármelyik emberét.

Itt jutottunk el arra a pontra, hogy a világmindenség ezeken az elveken épül fel. Tudom, hogy nagy bátorság kijelenteni, hogy a mindenség egy végtelen és örök élő szervezet, amely tartalmazza az összes anyagot, teret, energiát, időt és törvényt, de én veszem a bátorságot és kimondom, hogy Ő az a felettünk álló erő, akit mi Istennek nevezünk, és nem vonhatjuk ki magunkat törvényei és hatása alól. Már csak azért sem, mert mi is részei vagyunk.

„Az ember a legőrültebb faj. Imád egy láthatatlan Istent, közben tönkre tesz egy látható természetet. Nincs tudatában annak, hogy a természet, amelyet tönkre tesz, az az Isten, akit imád.”

Hubert Reeves